Rózsakoszorú
Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított
Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében.
Copyright © 2002 Jankovics József (szöveggondozás, jegyzetek, utószó), ELTE Eötvös József Collégiumának régi magyar irodalmi szakszemináriuma (Fisli Éva, Miklós Ágnes Kata, Ruttkay Veronika, Szakács Emese, Szlukovényi Kata), Balassi Kiadó
| Verziótörténet | ||
|---|---|---|
| Verzió 1 | 2005. femruár 11. | KP. |
| Jelen digitalizált kiadásban az eredeti kiadás (Balassi Kiadó, 2002) jegyzeteit a jobb használhatóság érdekében lábjegyzetekké alakítottuk | ||
Tartalom
- I. RÓZSAKOSZORÚ, azmelyet az Testté lett Ige Jézus Krisztusnak és az ő édes Anyjának, az szeplőtelen Szűz Máriának ötrendbéli kiváltképpen való örömének, keserűségének és dücsőségének fejír és piros Rózsáibúl kötött és az MÉLTÓSÁGOS GRÓF KOHÁRY ISTVÁN ÚRNAK, Csábrág és Szitnya várai örökös urának, az fölséges első Leopold császár és koronás király urunk őfölsége komornyikjának, tanácsának, mezei ezeres kapitányának és az Dunán innét lévő végházi vicegenerálisának, régi nagy jó urának új esztendőbeli ajándékul ajánlott Nemes Gömör vármegye viceispánja, GYÖNGYÖSI ISTVÁN. Nyomtattatott Lőcsén 1690. esztendőben
- 1. [AJÁNLÁSOK]
- 2. Az RÓZSAKOSZORÚ-kötéshez való készület, azmelyben foglaltatnak rövideden az koszorú Rózsáiban lévő dolgok is
- 3. RÓZSAKOSZORÚ, azmely az Testté lett Ige JÉZUS KRISZTUSNAK és az ő édes Anyjának, az szeplőtelen Szűz MÁRIÁNAK ötrendbéli kiváltképpen való örömének, keserűségének és dücsőségének fejír és piros Rózsáibúl köttetett
- 4. E.S.: HYMNI QUINDECIM DEVOTISSIMI
- 5. JEGYZETEK
- 6. [UTÓSZÓ]
RÓZSAKOSZORÚ,
azmelyet az Testté lett Ige Jézus Krisztusnak
és az ő édes Anyjának, az
szeplőtelen Szűz Máriának
ötrendbéli kiváltképpen való örömének, keserűségének és dücsőségének fejír és piros Rózsáibúl
kötött és az MÉLTÓSÁGOS GRÓF KOHÁRY ISTVÁN ÚRNAK,
Csábrág és Szitnya várai örökös urának, az fölséges első Leopold császár és koronás
király urunk őfölsége komornyikjának, tanácsának, mezei ezeres kapitányának és az Dunán
innét lévő végházi vicegenerálisának, régi nagy jó urának új esztendőbeli ajándékul
ajánlott Nemes Gömör vármegye viceispánja,
GYÖNGYÖSI ISTVÁN.
Nyomtattatott Lőcsén 1690.
esztendőben
Tartalom
- 1. [AJÁNLÁSOK]
- 2. Az RÓZSAKOSZORÚ-kötéshez való készület, azmelyben foglaltatnak rövideden az koszorú Rózsáiban lévő dolgok is
- 3. RÓZSAKOSZORÚ, azmely az Testté lett Ige JÉZUS KRISZTUSNAK és az ő édes Anyjának, az szeplőtelen Szűz MÁRIÁNAK ötrendbéli kiváltképpen való örömének, keserűségének és dücsőségének fejír és piros Rózsáibúl köttetett
- 4. E.S.: HYMNI QUINDECIM DEVOTISSIMI
- 5. JEGYZETEK
- 6. [UTÓSZÓ]
-
Tartalom
- Azon MÉLTÓSÁGOS GRÓF Úrhoz ajánlólevél, azmelyben summáson foglaltatnak nevezetesebben viselt dolgai is Őnagyságának
- AZ OLVASÓHOZ
MÉLTÓSÁGOS GRÓF URAM!
Ezen könyvecskében foglaltatott Rózsakoszorú-kötésnek mívét vévén az elmúlt adventi napokban kezemre, azmint mostani gondos tisztembéli sok foglalatosságim, és a munkát gyengén győző egészségtelen örögségem engedhették, addig dolgozdogáltam azkörül, hogy azt, hol mások veteményén nőtt és szedett, hol magam plántálgatásin termett, ahhoz illő fürtöskékbűl meg is kötöttem. És minthogy Nagyságodhoz való régi kötelességemnek megújítására egyéb újságom nem lehet, gondolván, hogy télben az rózsa is újság, azon koszorúval akartam Nagyságod méltóságos személye eleiben az új esztendőben béköszönnöm, és azáltal feljebb említett kötelességemet megújétanom. Az pedig másképpen is senkit nem illethet úgy, mint Nagyságodat. Mert azmint az említett koszorú fejír és piros rózsákbúl, azaz, vigasságos és keserves dolgokbúl köttetett, úgy az Nagyságod életének is koszorúja hol gyenge, hol sértő virágokkal, tudniillik keserűséggel egyeles örömmel és dücsőséggel fűzetett eleitűl fogvást. Azminthogy örvendetes és dücsőséges virágoknak mondhatom, az Nagyságod részérűl mindjárt azokot az Minervának, az hajdaniak leleményeskedése szerént bölcsesség és vitézség istenasszonyának szentelt fiatal esztendőkbéli kedves üdőköt: azmelyeket Nagyságod akkori gyenge ifjúságában az deáki tudományok kertében, azon istenasszony első szolgálatján, az ottvaló pályázásban azont űző bajnok társai között dicsíretes míveskedése által maga dücsőségére úgy virágoztatott, hogy Nagyságod előtt mind az apróbb, mind az nagyobb tudományokban senki nem vehette el annak érdemire néző pálmáját; hanem Nagyságod volt első, és másoknál feljebb is böcsültetött azaránt való dicsíretes serénykedésében. Azmelyen lehetett ugyan nem köz öröme s dücsősége máskor is, de legkiváltképpen akkor, azmikor amaz sok méltóságos hercegi, fejedelmi, grófi, úri és főnemesi rendekbűl álló ifjúságnak kiszínlett virágjával dücsőségesen ragyogó bécsi univerzitásban filozófiájának végső próbakövén, az egész város nevezetesb bölcseinek nagyobb része jelenlétében, sok erős ellenvetések között, elméjét más senki nem igazgatván, hanem már mind mester, mind tanítvány maga lévén, azon philosophiájabéli bölcsességét, mint méltán csudálható ritka virágot, úgy adta világosságra Nagyságod, hogy azért, annak szokása szerint, érdemes homlokát dücsőségesen környül véjendő borostyánkoszorú helyett, az mostani fölséges első LEOPOLD császár és koronás király urunk őfölsége nagy árú aranylánccal kerítette körül nyakát. Azmellyel akarta ugyan akkori érdemére nézve is dücsőíteni Nagyságodat, de általlátta volt, nem kétlem, az jövendőre is szemes azon császári és királyi fölség azokot az következhető dolgokot is, azmelyeknek szüksége korán ember kévántatik az gátra: tudta pedig azt is, hogy az bölcs és tudós férfi erős és nagy tehetségű: Vir sapiens, fortis, vir doctus, robustus, et validus (Prov. 21). És azért kévánta eleve magához láncolni, hogy annak idejében élhetne szolgálatjával, és attúl senki ne szakaszthatná el Nagyságodat. Minekutána pedig az nevezett pályán az bölcsességnek célját ily dücsőségesen elérte, és már az aranyalmán Paris előtt pörlekedő istenasszonyok törvényében is méltán ítélő bíró lehetett volna Nagyságod; azok pedig az akkor legszebb zsengéjében lévő Nagyságod ifjúságának is kedves virágán, mint valamely drága aranyalmán nagy vágyással kapdosnának, és ki-ki, kiváltképpen Venus, az szerelmes istenasszony sok édesgetésekkel hitegetné magához: és azonban Bacchus is Moiosával teljes aranyos sellyege mellett közikben szemtelenkedvén, az is szíveskedik vala azon, miképpen tudhatta volna mézes borára édesgetni Nagyságodat; de tudván azt, hogy
Judicium Paridis manet alta mente repostum (Ovid.)
megártott vala Parisnak az aranyalmának az több istenasszonyok kisebbségére Venusnak ítélése: mert azt végtére Trója felpörzseltetésével bosszúlotta vala meg Minerva, az bölcsességnek és vitézségnek istenasszonya: az is nyilván lévén Nagyságodnál, hogy az Bacchusnak is boroskorsója eleitűl fogvást sokaknak szédítette fejét, sőt Trója veszedelmének is ő volt egyik oka, azmidőn annak feldúlásakor, somno vinoque sepulti (Virg.), álomban és borban valának eltemetve lakosi. Kihez képest ehhez az intő vershez alkalmaztatván magát:
Nec Veneris nec tu Vini capiaris amore: (Avien.)
Uno namque modo Vina Venusque nocent (Rufus.),
ugyanakkor félretévé azt mind az kettőt Nagyságod, és örökös búcsút véve tőlök, hanem Minervához adá megint magát, és azkinél az bölcsesség céljának űzésében szívesen szolgált, annak akart tovább is zsoldosa lenni, tudniillik az deáki tudományok pályájábúl az vitézi oskolában állani. Azminthogy alig is törülhette meg abban dicsíretesen vett izzadásibúl homlokát, hogy ennek vette fel megint fáradságos, de dücsőségre néző munkáját, azmelyben is úgy kévánt serénykedni, hogy másoknál hátrábbmaradó nem lenne, tudván, nagy áron adják az böcsületet, és azki azért kímíli munkáját, nem érdemes az arra. Non est dignus, ut inde exigat honorem, ubi refugit laborem (Hieron. in Epist.). Elsőben is pedig kegyelmes király ura örökös adományábúl az füleki főkapitányságnak állván vitézi pályájára, abban lévő bajnokoskodásinak is idején, vajon nem örvendetes és dücsőséges rózsákkal virágoztak-é azok az napok, azmelyeken az török ellenség földérűl fegyvere által élő vitézlő rend, igazán vérrel izzadó fáradsága és körömszakasztó küszködése után, szapora ízben hosszú rendre fűzött rabokkal és egyéb diadalmas ragadományokkal, sűrő lövések alatt az eleikben tóduló népnek örvendezése között dücsőségesen érkezvén bé végházában, az rabokot sereggel állatta, az test nélkül való fejeket zsákokkal hordatta, halmokot töltött az nyert portékákbúl szeme eleiben Nagyságodnak, és azután azoknak kótyavetyés vásárán az egész piacok és utcák örvendetes hangzással telnek vala. Hasonlóképpen az Nagyságod szemeskedése miatt dolgaiban elé nem mehető, azért szomszédságát sem szerető, élete után leshányó, mindazonáltal vitézi hírét, nevét böcsülő és félő végbéli pogányság számos ezerekbűl álló csoportokra felesedvén, és azvégre, hogy vagy lesére vehesse Nagyságodat, vagy más káros csapást tehessen ottan, végháza alá ütvén, annak eleiben jó reménség alatt, örömmel menő kevesebb számú seregével egybenkapott vélek, és sokszor nemcsak elvervén onnét, hanem feleset is ejtvén és fogván közülök, nagy dücsőségesen tért vissza Nagyságod azok vigasztalására, azkik az viadalnak diadalmasan megléte előtt kétséggel és félelemmel is várják vala annak kimenetelét. Skárlátszín festi vala akkor az fülöki zöld pázsitot, és búzakívék helyett török testek rakatnak vala az mezőn keresztekben. Nem kevesebb öröme és dücsősége virágozhatott akkor is Nagyságodnak, azmikor szomszédos török ellenségét vitézi játékra akarván ingerleni, kapuja eleiben bocsátott martalékja után, annak érkezését lesében nagy szíve-szakadva váró kévánságának bételésével, már szeme előtt viselvén: kicsap onnét ellene, öszvekap véle, azonban nem állhatván erősen fogását ellensége, hátat kezd adni és az Nagyságoddal lévő bajnokok most ezt verik le lovárúl, most annak veszik fejét: itt ezt kötözik, amott amazt térengetik, és kinek puska ropog hátában, kinek kopja törik oldalában. Ezekhez járuló örömének és dücsőségének rózsája lehet az is, hogy azmidőn ennek a felföldi magyar hazának elébbeni csendessége meg kezdett vala zajosodni, és annak első árja meggátlására hol egy, hol más méltóságos generálokot küldött volna az fölséges udvar, azok mellé is kiváltképpen való vezér-kalauznak és martalékos elöljárónak legszaporábban (azkinek tudniillik sem az szerelem bé nem kötötte szemét, sem az bor el nem vette eszét) Nagyságod rendeltetett, azmely munkás hivataljában is úgy felele meg tisztének, és oly nevezetesen viselte magát mind kezének, mind fejének sokra érő tehetségével, hogy akkor is valami diadalmasan ment végben, annak nagyobb részét bízvást az maga dicsíretes cselekedetinek hosszú lajstromában írattathatta Nagyságod. És annakutána is, azmikor már azon haza csendetlenségének nevezett árja (azt az török is szaporítván) szélesebben kiöntött, és az ennek az földnek nagyobb részét koronás ura hűségtelenségében hozta volna, Nagyságod annak habjai között is, mint megmozdulhatatlan kőszál, állhatatosan maradván hűségében, az azzal ellenkezők partján lévőknek előmenetelekben nem kevés meggátlást szerzett ellenek való szemes őrállásával. Noha nehéz vala utoljára az ország akkori pusztítóinak sok helyeken lévő tág részeit majd egyedül csak magának strázsálni, minthogy az akkori törökös cimbora naponként nagyobb-nagyobb erőt vévén, annak erős szélvésze miatt végtére mindenestül is két vagy három hely maradt vala tántorodás nélkül királya hűségében: azmellyel sokaknak lehetett Nagyságod példája, mint kellessék állhatatoskodni akármely erős próbákban is ura szolgálatjához való kötelességében. Valóban ritka madár is vala az akkori esztendők zavarában az Nagyságod makulátlan hűségének tiszta kristálya s fejír rózsája. Azmelyért azmely szép híre, neve, dicséretes emlekezete folyt már a Tiberisnek vize mellett is, annál inkább pedig az szomszédságosb keresztyén tartományokban, és azminémő magasztaló, örökös megtartást érdemlő írásokkal tisztelte, és más királyi kegyelmességében is részeltette fölséges ura Nagyságodat, méltó volt azt is feljebb említett örömének és dücsőségének rózsái közé számlálni, és azokban is gyönyörködni Nagyságodnak. Nem is lehet nagyobb örömünk, és drágább kincsünk, mit az a jó hír s név, mert többet ér az minden aranynál s ezüstnél: Melius est nomen bonum, quam divitiae multae: Super Argentum enim et Aurum gloria bona (Proverb. 22.). De minthogy a tiszta délszínt is gyakran [homály] éri, az mosolygással felkelő hajnal is sokszor megszomorodik: az arany fénumságának tűz az próbája; tövis között terem a rózsa, és a tengerbéli drágakövek is habok között szedetnek: azért nem lehetett mindenestül, hogy az Nagyságod örvendetes és dücsőséges állapotjának is elébbeni ragyogó fényében sötét homály, édes mézében keserő méreg, lágy rózsái közé éles csalán ne egyveledne, és azelőtt kedvesen folyó dolgain lévő szívének csendességét annak megváltozásával keserves sérelmek ne követnék. Nem úgy mindazonáltal, hogy véle született fennyen járó nemesi erkölcse megcsüggedő alacsonkodásra esne azokkal; sőt minthogy terh alatt gyarapodik az pálmafa, és annál kedvesebbek az tisztességes dolgok, mennél nehezebben juthatni azokhoz –
Gaudet patientia duris:
Laetius est, quoties magno sibi constat honestum
(Lucanus Lib. 19.).
Úgy az is erősödne inkább jövendőbéli nagyobb dücsőségre, ha addig nehéz lenne is szenvedése. Abban lehetett pedig leginkább annakelőtte való örvendezése rózsáinak meghervadása, avagy ugyan csalánná válása, és dücsőség-óhajtó szívének leghathatóbb sérelme, hogy minekutána az feljebb említett törökös cimbora megerősödésének hamar gyűlő árja annyira elborította volna ezt a Felső Magyarországot, hogy Kassát is, annak főbb városát nemcsak kimozdította az királyi hűségbűl, hanem el is vonta azt sok vármegyékkel attúl. Juta az végre minden erejével Fülek alá, azt tartván legnagyobb lábütő kövének, az Nagyságod ott való szemes őrállására nézve, és nagy erővel, úgymint az akkori közhír szerént hatvanezer törökkel az budai vezér, az oda cimborás magyarság is feles néppel megszállván, midőn már kemény lövések és ostromok alá vétetett volna, kiváltképpen az töröktűl azon hely, és már az ellenség vérével is piroslottak volna az bástyák, és az árkok testekkel töltek volna, az várban is volt volna már mind az borbélyoknak, mind az sírásóknak szorgos munkája, és azonban hova-tovább mind erősebben újulván az ostromok, szaporodván az veszedelmek, Nagyságod pedig az nagy torkú ágyúknak rettenetes bőgési és azoknak az Nap fényét elfogó kényköves füsti között sűrőn szikrázó lövéseknek halálos mennykövei; az egymással öszvecsapásban szaporán pengő és tüzet hányó kardoknak irtóztató villámási; az ostromló sokaságnak és azzal öszveegyveledett várbéli népnek majd végső ítéletet képző iszonyú sikoltása, és mind az két részrűl sűrőn hulló testeknek lábok alatt egymást érő fetrengése között, mint az saskeselyő az mennyköves égiháborúkban, Intrepide adversis opponens pectora rebus (Horat. lib. 2. Sat.) megtántorodás nélkül állván, az vala abban feltett és eltekélett célja: ha az helynek fátuma úgy hozná, hogy azt az pogány és azzal közös magyar fegyver erőszakosan kivonná kezébűl, nem engedné azt egyébképpen meglenni, hanem azon helyhez hites kötelessége és urához való igaz hűsége mellett élete letételével. Inkább akart volna tudniillik dücsőséges halálával jó emlekezetet hadni maga után, hogysemmint az várnak szégyenes feladásával élete megmaradván, annakutána azelőtt lévő jó híre-neve szép fényét legkevesebb makulával is megszennyesíteni, tartván magát az Szentírásnak amaz szavaihoz: In omnibus operibus tuis praecellens, ne famae tuae maculam imprime (Ecclesias 7. et 33.). És tudván azt is, hogy az hitet tökéletesen megtartani dicsíretesebb akármely ország fényességénél, amaz vers szerint:
Illaesam servare fidem fulgentibus Ostro,
Pulchrius est Regnis. (Silius Ital. lib. 3.)
Noha látván az ellenség az várbélieknek erősen kezdett körmösködését, és azzal sokaknak halálos megkarcoltatását, s népének szaporodó veszedelmét, ha tovább is hasonló férfiságát mutatta volna az maga és lakóhelye oltalmában, alig tett volna több próbát ottan maga nagyobb veszedelmére az pogány, hanem felszedvén sátorait, továbbment volna onnét. De az gonosz meghasonlásnak veszedelmes férge esik végre közikben, és annak hamar szárnyára kelő bogara megvesztegetvén elébbeni egyes értelmeket, elállonak végtére Nagyságod mellől: az várnak fegyverrel tovább való oltalmának ellent mondanak. Azután erőszakot tévén az vár feladását ellenző, oltalmazását pedig vérének végső cseppe kifolyásáig félben hadni nem akaró Nagyságod eltekélettségén, az ellenség kezében adták azt és azután szemek láttára Vulcanusnak áldozzák. Ó, mely keserves lehetett Nagyságodnak annak az helynek szomorú füstét nézni, azkit Nagyságod majd minden végházaknál dücsőségesebbé tett, sok jövevény vitézlő renddel szaporított, az vitézi regulának jó rendiben tartott, sok költségében álló épületekkel ékesített, és azki másképpen is régtűl fogvást az török végházak délcegségének erős zabolája, az újságkövető magyarok szilajságának megrekesztő korlátja, felséges urának tekéletes szolgája, az királyi tárházas bányavárosoknak, sőt azok egész tartományának oltalmazó őrállója, az országnak egy erős bástyája, az vitézség és törvényes tudomány pályáját űző ifjaknak nevezetes oskolája, egynehány nemes vármegyéknek székes helye, sok úri fő- és nemesi rendeknek kedves hazája vala, és ez az egyenetlenségnek gonosz férge miatt ily véletlenül elvesze, porrá s hamuvá léve. Ezaránt lévő Nagyságod fájdalmas keserűsége ág-bogosodhatott abbúl is, hogy midőn mások, az várnak kondíciós feladása után békességesen maradnának, Nagyságodnak annak lobogó üszögét jól meg sem engedék nézni, hanem szomorú szemlélésétűl elragadván, elsőben Regéc, azután Munkács, Tokaj és Ung váraiban vivék; és azokban esztendőknél tovább terjedő holnapok alatt, minden társaságtúl magányosan rekesztő, konyhai mosadékra hozatott zavaros vízzel, lovászok praebendájára süttetett száraz kenyérrel sanyargató; az mindenek szolgálatjára teremtetett Nap fényének világosságátúl elfogó, sovány ebédét és tisztuló szükségét egy helyben végeztető, az levegőégnek tikkanó rekedtségébűl, az régi szemétnek nedves penyészébűl származott dohossággal szédelegtető, és ugyanabbúl szaporán tenyésző szőke és barna hangyáknak gyakor serkengetésekkel nyughatatlanító, végre majd halálos betegséget nemző, és másféle sok nyomorúságokkal teljes rabságban tarták Nagyságodat. Azmelyben sok volt ugyan ennyiképpen lévő kesergetésének tövise; de talám az sem volt az többinél gyengébben sértő, hogy azon kénos remeteségében az külső dolgokban (akiknek folyásátúl függhetett szabadulásának reménsége) semmit nem lehetett érteni Nagyságodnak. Azon raboskodásának idejében volt pedig Bécsnek mind megszállása, mind az töröknek onnét gyalázatos elszaladása; Esztergamnak, Újvárnak, végre Budának és más helyeknek is az pogány kézbűl, s annak jobbágysága alól Kassa városának is kivétele: azmelyekben süketnek és vaknak lenni mely keservesen eshetett annak, azki azoknak dolgátúl várhatta szabadulását, elgondolhatja akarki. Bokrosodhatott azonban onnét is rabságabéli kénos nyomorúsága, hogy jóllehet minden vigasztaló híreknek bé volt előtte az útja vágva, és azoknak hallásátúl elrekesztetett Nagyságod, de azmikkel szomorítani lehetett, azoknak szabados menetele lévén hozzája, adják értésére kedves öccsének, Kohári Jánosnak is rabbá esését, és édesanyjának is halálát: azok mellett, visszaforgatván az külső dolgoknak valóságos folyását, az Hold apadását töltének, fottát újultának; az Sas terjedő szárnyait csonkultnak, erős körmeinek élesült horgait tompáknak, ennek majd az égig nevekedő dücsőségét földig lenyomattatottnak, annak földhöz vert szerencséjét az egeknél járónak teli torokkal hirdetvén azvégre, hogy azok hallásával annál inkább szomoríttatna, szabadulása reménségében megcsüggedne, és urához való hűségének állhatatos voltában megtántorodna Nagyságod. De nem bírhatnak az habok, akármint ostromolják is azt, az erős kőszállal, az szelek az mozdulhatatlan tölgyfa törzsökkel; tűz az tiszta arannyal, pöröl az igaz gyémánttal; Nagyságoddal az sok nyomorúságoknak terhe, azmelyet az sok halálos fenegetések, azkik között nem könyörgött, nem félt, nem rettegett:
Non ille rogavit
Non timuit metuitve mori
(Stat. I. 2.)
Hanem azmint annakelőtte, úgy mostan is merő derékkal áll szokott hűsége erejében, és tudván, nem kétlem, azt az Szentírásbúl, hogy az férfinak szenvedése által ösmértetik meg tudománya: Doctorina Viri per patientiam noscitur (Prov. 16.) és Ovidius írásibúl is, mint az aranynak az tűz, úgy az igaz hűségnek az ellenkező dolgok próbái:
Scilicet ut fulvum spectatur in ignibus Aurum;
Tempore sic duro est inspicienda fides.
(Ovid. Lib. 1. Trist.)
mindaddig csendesen tűrő békességgel szenvedi rabságának nyomorúságát, valameddig az üdővel változó dolgok szerencsés megfordulásával hosszas nyomorgatása után ki nem feselhet azon rabságának hurkos kötélébűl, azkibűl végtére az Sas diadalmas szárnyainak szélesen kiterjedésével az Holdnak fénye béfedetvén, és annak megsötétedésében követői elébb szabadon járt útjukbúl kitéveledvén, ide s tova széllyedvén, az Nagyságod őrállói is eloszolván és Nagyságodnak szabad elmenetelt engedvén, végre szerencsésen meg is szabadula. Azmellyel jóllehet azelőtt szenvedett nyomorúságinak már teljes végének szakadni, és amaz mondás szerént: Quod fuit durum pati, meminisse dulce est (Seneca, in Herc. fur.) az elmúlt nehéz dolgokot említeni kedvesen kellett volna; azminthogy azoknak akkori keserűségét meg is nádmézelte volt már, tekéletes hűségét megösmérő és azt jutalmazni kévánó jó ura, koronás királya, azki tudniillik mind jószágabéli értékét nevezetesen bővítette, mind tiszteinek méltóságos állapotját garádicsonként nagyobbította, azmidőn aranyos kulcsú, azaz több előmenetelekre ajtót nyitó komornyiksága után, elsőben tanácsúri, azután mezei ezeres kapitányságbéli tisztességre, végre az Dunán innét lévő végházak vicegenerálisságának minden kérelem nélkül tulajdon maga indulatjából juttatta méltóságára, úgyhogy azkiket mások szorgos könyörgések és bő fizetések által is nehezen vihetnének végbe, Nagyságod azokhoz az egy megjutalmazásra méltó érdemen kívül csak ingyen jutna; akarván azok által is sokszor említett jó ura keserves szenvedésinek mélyen hatott fájdalmit szívérűl elvenni, és azokot elfelejtetni Nagyságoddal. Mindazonáltal ezen örvendetes jóknak is kedvesen szedett rózsája nem lehetett mégis tövis nélkül: mert amidőn tovább sem akarván uroknak rózsájában mézet szedő más méhek között Nagyságod is here lenni, sőt azmit azelőtt az tömlöc, az lábán lévő vas, és azok tartóztatásábúl lett szabadságtalanság ura szolgálatján elmúlattatott véle, azt is helyre igyekezvén hozni, alig vethette le rabi köntösét, alig adhatta irtás alá annakelőtte Phaebus személyét viselő, rabságában Faunus ábrázatjává vált orcája két esztendőnél tovább nőtt berkének sűrő ág-bogait, és azoknak letett terhe után alig vehetett megpihenést, hogy kardot kévánna is, kellett is mindjárt kötni, és az Dunán innét lévő végházakbéli vitézlő rendet botja alá vévén, azzal elsőben Székesfejírvár alá (azhol is, az fülöki vitézi céhben mutatott mesterremeke szerént, két ízben nem kevés törököknek vétetvén ki vérét, azzal az ottvaló száraz és szomjú földet bellikumosan itatta meg, és rabokot is szép számmal hozott onnét), végre Egerhez menni, és az akkor azt szorongató táborban főgenerálisságot viselni, azhol kevés üdő alatt annyira is vitte volt az kezére bízatott dolgot, hogy naponként várhatta annak az nevezetes török véghelynek országostul szívesen régen óhajtott feladását. De azmidőn annak majd-majd leszakasztandó kévánatos rózsájához nagy reménséggel bízik vala Nagyságod, azhelyett igen éles csalánt esett ottan szakasztani. Mert azmikor egy nevezetes próbán az vár alatt az török keménykedésével másképpen nehéz lészen vala bírni, hogy Turnus módjára maga jelenlétével nagyobb szívet adna vitézinek, az seregek előtt forgolódván, az harc-újításra nógatná őket, és azonban maga is közikben egyveledne, egy golyóbis éri véletlenül Nagyságodat, és az az jobb karját s könyekét megszaggatja, azmelynek meggyógyulhatatlansága miatt jóllehet ekkoráig tartó kénos fájdalmi is nem kis keserűségére lehetnek Nagyságodnak; mindazonáltal azt tarthatja abban érezhetőbb nyavalyájának, hogy azon sebe miatt annak az nevezetes helynek nem várhatta meg ottan keresztyén kézhez jutását, és azmely dücsőség egyebek felett Nagyságodat illette volna abban, azt másnak kelletett kezére bocsátani. És már tovább sem lehet az hadi állapotokban erőtlen kezével oly alkalmatos ura és hazája szolgálatjára, azmint annakelőtte. Azmelyen méltó is volt megszomorodása, elesvén azzal azoknak alkalmatosságátúl, azkikben annakelőtte legnagyobb örömét s kedvét helyheztette, és tovább is kévánta volna helyheztetni.
Scilicet est cupidus studiorum quisque suorum.
Tempus et asveta ponere in arte juvat. (Ovid.)
Ezen szerencsétlenségét pedig nemcsak maga érezhette szomorúan Nagyságod, hanem az egész magyar haza és annak koronás ura, és méltán sajnálhatják is, mert nehéz helyében más olyat találni, azkinek kezére illhetnének azok az dolgok, azmelyeket Nagyságod dicsíretesen és dücsőségesen viselt. Mindazonáltal az költeményes régiség azért tartván Minervát, az hadakozásnak bölcs asszonyát az Jupiternek agyavelejébűl születettnek lenni, hogy az hadi dolgok nem annyira dagályos szívvel és hirtelen kézzel, mint tanácsos fővel és csendes elmével viseltetnének; az szentírásbéli példabeszédek is azt mondják pedig: kormányozva igazgattatnak az hadak, és azhol sok az jó tanács, ott vagyon az megmaradás: Gubernaculis reguntur bella, Et erit salus, ubi multa consilia sunt. Ámbár hibás légyen is most már keze tehetsége, de fejének épségével ifjúságátúl fogvást sok látott, hallott, cselekedett dolgokbúl vett nagy okultsága mellett többet tehet ezután is azokban sokaknál, és tovább is remélheti méltóságának grádicsos felsőbbségét; s az ennekelőtte dicsíretesen viselt dolgaiért is felmarad örökös jó híre, neve és dicsíretes emlekezete Nagyságodnak:
Semper honos nomenque tuum laudesque manebunt.
Ilyen és több ezekhez hasonló fejír és piros, avagy örvendetes, dücsőséges és keserves rózsákot virágozván azért eleitűl fogvást az Nagyságod élete csipkebokra is, nem cselekedtem ok nélkül, ha én is azok mellé az én Rózsakoszorúmot, azmely is szomorúságnak és örömnek rózsáibúl köttetett, Nagyságodnak nyújtom egyért azért, hogy azmikor azon Rózsakoszorúnak rózsáit levelenként forgatván, azoknak Titkait jól az szívére veszi, ha az maga feljebb említett kedves és keserves rózsáinak vagy kényeztetésébűl (minthogy az jó ízű falat is csemert okoz néha) vagy kesergetésébűl (azmely annál hamarébb nemzhet nyavalyás változást) esett valamely külső vagy belső sérelmet érezne magában Nagyságod, azon Rózsakoszorúban foglaltatott rózsákban keresse annak orvosságát, azmelyeknek ereje többet is fog használni akarmely apatékában készíttetett másféle rózsáknak és egyéb virágoknak orvosságánál; minthogy azok az szenvedést is az gecsémáni kertben kezdő, és azután is elsőben kertész képében megjelenő Orvosok Orvosának, és az ő édes Anyjának (azki is Salus infirmorum, betegek egészsége) kertébűl és gyógyítóműhelyibűl valók. Másért azért, hogy azon Koszorú bemutatásával az új esztendőben én is újonnan kötelezzem magamat az Nagyságod szolgálatjára, kérvén, vegye kegyesen mind azon koszorút, mind az újabb kötölességet régi szolgájátúl, és tartsa meg azt tovább is szokott úri jóakaratjában, s azonban érjen maga is sok új esztendőket, és éljen azokban szerencsésen Nagyságod. Költ Krasznahorka váraljai házamnál, Boldogasszony havának 1. napján 1690. esztendőben.
Nagyságodnak
Alázatos és köteles régi szolgája
Gyöngyösi István
Gyöngyösi István stilizált arcképe 1863-ból
A Boldogasszony rózsakoszorús képe, Modorfalu (Moderdorf, Szlovákia)
Minthogy ezen könyvecskebéli verseknek előjáró írásában, avagy a Rózsakoszorú-kötéshez való készületben sok fabulás régiségek és poëtai költeményes dolgok, s olyan nevezetek is egyvelíttettek, azmelyeknek homályos azoknál az értelme, azkiknek az olyaténokban nem forgott elméjek, az értelmetlen dolgok pedig unalmasok az Olvasónak: azért, hogysemmint valaki azmiatt megkedvetlenedvén, az tovább való olvasást félbenhadná, tegye félre inkább azon készületet, és nyúljon egyenesen az Rózsakoszorúhoz, azkit készület nélkül is készen talál, és rózsánkint megvizsgálván, imádság gyanánt is elmondhat, kiváltképpen, ha mindenik rózsa után egy-egy Miatyánkot és Üdvözletet ragaszt. Légyen ezekkel jó egészségben és éljen sokáig az olvasó.
1. Azki az ifjabb időkben,
Játékosabb esztendőkben
Helikonban siettél,
Ott gondokot felejtető,
Elméket gyönyörködtető
Mulatságot követtél,
2. Hol emelkedtél bércére,
Hol ereszkedtél völgyére,
Magadat úgy mulattad:
Apolló lantja pengését,
Múzsák kedves éneklését
Örvendezve hallgattad,
3. Pegasus lába rúgását,
Annak bőséges forrását
Gyönyörködve szemlélted:
Kóstolgattad tiszta vizét,
Néked tetszett kedves ízét
Másoknak is dicsérted.
4. Volt is ott örülni minek,
Járult kedve valakinek
Az szép tudományokhoz:
Az bölcs Múzsák azmelyekkel,
Mágnesi erősségekkel
Ugyan vontak magokhoz.
5. Álltak kilencen egy rendben,
Alkalmaztatván mindenben
Apollóhoz magokot.
Maga tudományit ki-ki
Eléadta, s beszélte ki
Nagy kedvesen azokot.
6. Clio szép szerrel számlálta,
Laomedon mint fundálta
Régen Trója városát,
Apollo lantja hangjával,
Kövek öszvevonásával
Mint végzette rakását.
7. Azután az mint romlott el,
Ismét miképpen épült fel
Priamus idejében.
Újonnan Paris szerelme
Mint lén annak veszedelme
Porrá tévő tüzében.
8. Melpomene eléadja,
Minerva miképpen hagyja
Medusát elvesztetni:
Fejét vétetvén magának,
Arany szálait hajának
Rút kígyókká tétetni.
9. Thalia újabb dolgokot,
Komédiás játékokot
Mutogat jókedvében:
Venus, Mars mint barátkozott,
Hány formában tőnt s változott
Jupiter szerelmében.
10. Euterpe sípot hozatott,
Ad ahhoz kedves hangzatot
Azt fúvó ajakával,
És azt sokképpen formálja,
Apollónak is találja
Kedvét víg nótájával.
11. Terpsicore egyengeti
Citharáját, és pengeti
Annak hangos húrait,
Kivel örömre indítja
Az szíveket és tágítja
Azoknak bús gondjait.
12. Táncolni indul Erato,
Kinek mely rendes (látható)
Inai gyors hajlása.
Maga ver táncot magának,
Azszerént vagyon lábának
Szép alkalmaztatása.
13. Kezd Calliope verseket,
Sok szép cselekedeteket
Emlegetvén ezekben:
Úgymint régen Herculesnek,
Sok próbáirúl híresnek
Nagy dolgait mindenben.
14. Az magas Óriásokkal,
Kegyetlen oroszlányokkal
Szállott szemben miképpen,
És azokot mint bírta el,
Cerberust is mint hozta el,
Pokolig menvén éppen.
15. Azszerint az Hydra Sárkánt
Mint győzte meg, miképpen bánt
Annak bokros fejével:
Kiben azmelyet lecsapott,
Más nőtt mindjárt, s az harapott
Mérges foga élével.
16. Az Erimantus hegybéli
Rettenetes erőbéli
Vadkant miként ölte meg,
És az ugyanott legelő,
Aranyas szarvat viselő
Szarvast mint kötözte meg.
17. Az kegyetlen háromfejű,
Majd’ győzhetetlen erejű
Geriont mint vesztette:
Stymphalides madaraknak,
Azkik kárt tettek sokaknak,
Seregét elkergette.
18. Azokkal Theseusnak is,
Azmellett Perseusnak is
Emlegeti dolgokat.
Dicsíreteket neveli,
Majd az egekig emeli
Verseivel azokat.
19. Ariadna tanácsával
Az Minotaurus-csudával
Ez szemben miként szállott,
És azt vitézül megölvén,
Kegyetlen Minost kerülvén
Onnét félre mint állott.
20. Amaz szép Andromedának
Lest hányó öreg sárkánynak
Életét mint fogyatta,
És az megmentett szép leánt,
Kit szívbűl szeretett s kévánt,
Magának mint tartotta.
21. Urania az kék eget
Nézi, s beszél eleget
Annak állapotjárúl:
Az ott fénlő csillagoknak
Természetekrűl, s azoknak
Hasznos szolgálatjárúl.
22. Ama Pollux, mutogatja,
Ez Castor, mint ragyagtatja
Mind az kettő szép fényét.
Mond: csillagzása ezeknek
Az tengeren evezőknek
Adja kévánt reményét.
23. Orion hova tétetett,
Helice mint helyheztetett
Csillagok seregében,
Ariadna koronája,
Pleadesek hét fáklyája
Hol van azok rendében,
24. Phlegon útját merre járja
Az Napnak, és holott várja
Déli kieresztését,
Azután mint jut esetre,
Mint veszi onnét keletre
Reggeli tündöklését.
25. Phaëton mint vitetett ki
Útjábúl, és hol esett ki
Szekerébűl atyjának.
Athlas hol tartja az Eget,
Mi okoz hévet s hideget
Az üdő járásának.
26. Polymnia következik,
S mondja, mely jól emlekezik
Ő az régi dolgokrúl.
Jut voltaképpen eszében,
Mit hallott az ó időben
Az nagy Óriásokrúl.
27. Az Ég ellen mint harcoltak
Némelyek, miként romlottak
Jupiter mennykövétűl.
Azok pedig Minervának,
Ezek tegzes Dianának
Ölettek meg kezétűl.
28. Hajója Deucalionnak
Mint evedzett, és Pytonnak
Honnét lett származása,
Azt Apollo mint ölte meg,
Ezt Cupidónak lőtte meg
Miért bosszonkodása,
29. Orpheus az nagy hegyeket,
Arion az tengereket
Miként örvendeztette,
Az az fákot és köveket,
Ez az öreg delfineket
Vígan szökdécseltette.
30. Azmint beszéli nyelvével,
Úgy gesztálja is kezével
Polymnia ezeket:
Feje, szeme és homloka
Majd úgy terjeszt, mint ajaka,
Előnkben mindeneket.
31. Volt Phoebus köztök középen,
Hárfáját pengette szépen
Beszédi közt ezeknek.
Ettűl árad tudományok,
S minden eszes találmányok
Innét forr elméjeknek.
32. Te pedig nézted ezeket
Örömmel, s bölcsességeket
Csudáltad e szüzeknek.
Kévántál nékik tetszeni,
Tiszteleteket szerzeni
Azt érdemlő kedveknek.
33. Azminthogy szépen ágazott,
Daphné testébűl változott
Laurusbokrot kerestél,
Arrúl mennykövet nem érző,
Zöldségét soha nem végző
Friss leveleket szedtél.
34. Fűztél azokbúl koszorút,
Mely sem tud égi háborút,
Azt Phoebusnak szentelted.
Szedtél pálmaágakot is,
Azokkal az Múzsákot is,
Azmint illett, tisztelted.
35. Onnét Cyprus szigetében,
Venusnak lakóhelyében
Sétáltál mulatozni:
Szemlélted nagy csudálattal,
Ott mely sokféle illattal
Szoktak annak áldozni.
36. És te is önnön magának
Szederín marta lábának
Vérén nőtt rózsát szedtél,
Azzal mentél eleiben,
Ünneplő tiszteletiben
Néki úgy kedveskedtél.
37. Tördeltél mirtuszágot is,
S vettél egyéb virágot is
Annak szép illatjához,
Nyújtottad azt is kezében,
Avagy oltára tüzében
Tetted áldozatjához.
38. Delosban is elérkeztél,
És ottan is szemben lettél
Csakhamar Dianával,
Amaz módosan pozdrázott,
Nyíllal, tegezzel ruházott
Nympháknak asszonyával.
39. Azkikkel néha vadásztál,
Néha másként mulatoztál
Azok víg seregében:
Delosbúl néha kimentél
Vélek együtt, és érkeztél
Cythaeron erdejében.
40. Hol érhetett oly gondolat,
Ó, ha az vadászat alatt,
Mint Actaeon, úgy járnál:
Diana tekéntésébűl,
Mint ő, emberi képébűl,
Te is szarvassá válnál
41. És ebek prédája lennél;
De hogy oly változást vennél,
Azt te nem érdemletted:
Mivelhogy az Szűz Asszonynak
Nem vétettél, hanem annak
Inkább kedvét kerested.
42. Azonban az víg szellőknek,
Ágai közt az erdőknek
Kedvesen zúgásában,
És a levelezett fáknak,
Egymásra dőlő gallyaknak
Szép híves árnyékában
43. Megtelepedik Diana,
Kinek vagy te is utána,
S követed serénységgel,
De tőle ottan távozol,
És az völgyre bocsátkozol
Sétáló csendességgel.
44. Ottan az víz lementében
Lévő fáknak ligetében
Keresdegelsz újságot:
Az üdő lévén tavaszkor,
Találsz (azki nyílt csak akkor)
Egynehány gyöngyvirágot.
45. Melyet látván, mondod mindjárt:
Itt lábam hiában nem járt,
Hasznos lett fáradságom:
Van már, kit az Szűz Asszonynak
Adjak (tartom nagy haszonnak)
Arra való újságom.
46. Úgy nem is illethet senkit,
Venust, Junót, más akárkit
Az gyöngyvirág szépsége,
Mint e tiszta asszonyságot,
Minthogy példáz tisztaságot
Annak szép fejérsége.
47. Azért hozzája fel is mégy,
Hogy azzal kedveskedést tégy
Néki illendőképpen:
Azmelyet nyújtván kezében,
És találván jókedvében,
Megköszöni azt szépen.
48. Onnét Nyssa vidékére,
Bacchus születő helyére
Kezdett utadat veszed:
Szedsz ott borostyánágokot
És víg énekkel azokot
Az ő fejére teszed.
49. De ott sokáig nem lehetsz.
Megént Apollóhoz sietsz
És az kilenc szüzekhez:
Látván szép tudományokat,
Megkedvelletted azokat,
Vágy szíved seregekhez.
50. Ah, de hagyd félben utadat,
Ne fáraszd tovább magadat
Ezeknek járásában.
Hagyj békét már Heliconnak,
Cyprus, Delos, Cytheronnak
Hegyei hágásában.
51. Ó, hívságoknak hívsága,
Ifjú elme bolondsága,
Hogy eddig is ott jártál:
Az üdőt csak vesztegetted,
Mert annak mi hasznát vetted?
És azért mi jót vártál?
52. Azmely zöldellő ágokot,
Rózsát s egyéb virágokot
Elébb ott szedegettél,
És az Múzsáknak, Phoebusnak,
Dianának és Venusnak
S Bacchusnak is szenteltél:
53. Hánd ki már most mind kezedbűl,
Ne kévánj tovább ezekbűl
Koszorúkot mívelni;
Menned más helyre kelletik,
Ott virág is más szedetik,
Mást is kell ott tisztelni.
54. Nem az Múzsák csevegését,
Nem Phoebus lantja pengését
Kelletik már hallgatnod.
Nem az vadász Dianával,
Vagy az Cyprus asszonyával
Te magadat mulatnod.
55. Nem Bacchus bolondságának,
Korcsmás fársángolásának
Nézned esztelenségét:
Más pályát kell immár futnod,
Azon más célhez is jutnod,
S ott érned utad végét.
56. Onnét azért erre fordulj,
Üdvösségesb útra indulj
És nagyobb nyereségre;
Lészen itt kitől tanulnod,
Szívedben mitől újulnod
S jutnod gyönyörűségre.
57. Ha néha szomoríttatol,
Megént megvigasztaltatol.
Öremed dupláztatik:
Az fáradság nyugadalma,
Az szolgálat bő jutalma
Kész ott, s meg is adatik.
58. Avagy már meg is indultál,
Sőt talám bé is jutottál,
Én lelkem, Názáretben:
Mert oda vagyon utad már,
Azkin valaki híven jár,
Jut az boldog életben.
59. De itten megállapodjál,
Hova gyöttél, gondolkodjál,
Már nem Heliconban vagy:
Ott az dolgok csekélyebbek,
Itt magosabbak s mélyebbek,
Kiknek titka igen nagy.
60. Itt nemcsak Uraniának,
Vagy más, akarmely Múzsának
Vehetd jövendölését:
De az Istennek magának,
Földre gyött Arkangyalának
Hallhatod beszélését.
61. Ki az szűz Leánt köszönti,
Akaratját megjelenti
Az Fölséges Atyának:
Hogy Igéje Testté lészen,
Testet pedig tőle vészen,
Ő tétetvén Anyjának.
62. Fogadja is azt Méhében,
De azzal szüzességében
Megmarad most is épen:
Vajon mely Múzsa fogja meg,
Mely Phoebus magyarázza meg
Ez titkot voltaképpen?
63. Ez az igaz szűz Diana,
Kinek előtte s utána
Nem volt, s nem lesz hasonló.
Tisztasága szépségében,
Élete fejírségében
Igazán ritka holló.
64. Terhben esett ez, mégis szűz,
Leányi koszorúkot fűz
Most is méltán fejének:
Nem az férfi illetése,
De az Isten lélegzése
Lévén oka terhének.
65. Az szüzességet példázó,
Szépségében nem ragyázó
Gyöngyvirág fejírsége
Ezt méltábban illetheti,
Jobban is érdemelheti
Azt ennek szüzessége.
66. Kelj fel innét és menj tovább,
Azmerre érhetsz hamarább
Az hegyes tartományban:
Adván magadat Józsefhez,
Máriával Örzsébethez
Zakariás házában.
67. Részesülj te is azokban
Az örvendetes dolgokban,
Kikkel ők akkor teltek,
Azmikor juttak egymással
Szemben, és Zakariással
Szívekben szökdécseltek.
68. Menj azután Betlehemben,
Az szent Szűzzel egyetemben,
És véle együtt szállj meg!
Sőt minthogy már szülése is
Elérkezett, azért te is
Ottan most ugyan hálj meg!
69. Nézd az térdeplő barmokot,
Miként imádják Urokot,
Mely fekszik az jászolban.
Az angyali énekeket
Halljad: Vajon ilyeneket
Ki mondott Heliconban?
70. Innét az templomban siess,
Hogy ott te is jelen lehess
Együtt az szűz Anyával,
Mikor magát bemutatja,
És Simeonnak hallgatja
Áldását kisfiával.
71. Lásd ott alázatosságát,
Melynek noha tisztaságát
Szenny soha nem illette:
Ím, mégis vár ott tisztulást,
Szenved szemérmes pirulást,
Noha nem érdemlette.
72. Az Gyermek, feljebb serdülvén,
Szülei rajta örülvén,
Magoktúl el nem hagyják:
Hanem vélek van mindenkor,
De elszakad tőlök egykor,
Hová lészen, nem tudják.
73. Azkin felette búsulnak,
Könyvei szaporán hullnak
Azt sirató szemeknek,
Azmíg fel nem találhatják,
Magokot törik, faggatják,
Nincs nyugalma szíveknek.
74. Ó, mennyit járnak alá s fel,
Azkikkel néked is el kell
Őtet keresni menned:
Azhol azt feltalálhatod,
Jobb lészen ott (megvallhatod),
Mint az Múzsáknál lenned.
75. Fel is lelitek azonban
Doktorok közt a Templomban,
Tőlök körölvétetvén,
Azhol őket ez tanítja,
Az szorgos nép nem tágítja,
Az írást fejtegetvén.
76. Ha tekénted kisdedségét,
Csudálhatod bölcsességét,
Kivel másokot megdúl;
Megáll ott szava mindennek,
Azholott ajaka ennek
Ékes szólásra indul.
77. Ne keress már más Apollót,
Nem is lelsz ahhoz hasonlót
Sem itt, sem Parnassusban.
Ez az Igazságnak útja,
Forr az Bölcsességnek kútja
Itt, nem Castaliusban.
78. Itten kell azért tanulnod
Ezután már, és megunnod
Az elébbi oskolát;
Ha ez bajmolódik veled,
Tudom, hogy hamarább leled
Nála elméd gyámolát.
79. Azmikor emberkort ér már,
Sok földet békerül és jár
Gyakor csudatévéssel:
Több dolgait elvégezvén,
Cedron vizén áltköltözvén
Kezd lenni kesergéssel.
80. Te itt se maradj el tőle,
Ott légy, ne menj el mellőle
Semmi háborújában.
Nézd, az kertben mint bánkodik,
És Atyjához fohászkodik
Könyves imádságában.
81. Nézd az vérverítékeket,
Ah, ki hallott ilyeneket
Akarmely ó üdőben?
Azmely ennyire bágyasztott,
Víz helyett vérrel izzasztott,
S ki ült oly gőzfördőben?
82. Azonban elárultatik
Júdástúl, és megfogatik
Az rágyött seregektűl:
Azkik viszik valamelyre,
Sok nép szorul minden helyre,
Szidatik mindenektűl.
83. Az több tanítvány elhagyja,
Péter pedig megtagadja
Itt ő édes Mesterét:
Ah, te őtet most se hagyd el,
Véle légy és végig járd el
Szenvedése tengerét.
84. És elsőben is Anasnak,
Azután az Kajfásnak
Menj bé véle házában:
Ne félj ott egy szolgálótúl,
Avagy más ajtónállótúl!
Légy mindenütt nyomában!
85. Onnét Heródes udvarát,
Pilátus szorgos pitvarát
És tanácsházát járd meg!
Végre az Kálváriának
Hegyén, e tragédiának
Kimenetelét várd meg!
86. Ó, mely iszonyú dolgokot
Látandasz majd, azhollyakot
Eddig soha nem láttál.
Ezekhez képest csak semmi,
Forgott előtted valami,
Azhol ezelőtt jártál.
87. Clio históriáibúl,
Calliope ritmusibúl
Nem tudhatod ezeket:
Polymnia sem mondhatott,
Urania sem tudhatott
Jövendölni ilyeket.
88. Csak álom Trója rakása,
S annak földig leromlása,
Azkit tőlök hallottál.
Semmi vére Medusának,
Kígyókká léte hajának,
Azmelyen álmélkodtál.
89. Semmi Hercules próbája,
Gerion hármas pofája,
Sok feje az Hydrának:
Perseus vitézkedése,
Általa menekedése
Mint lén Andromedának.
90. Semmi gyermek Phaëtonnak,
Semmi vadász Acteonnak
Reméletlen romlása,
Annak atyja lovaitúl,
Ennek maga agaritúl
Rút halálra jutása.
91. Az többi hasonlóképpen
Ehhez képest semmi éppen,
Akarhol mit értettél:
Azmíg mostani utadban
Nem térvén, másutt jártadban
Fel s alá tekergettél.
92. Jaj! mert ímé, mindeneknek,
Égnek, Földnek, Tengereknek
Urát kénozzák itten:
Az Úr szenved az szolgáért,
Alkató az Alkatmányért,
Az Emberért az Isten.
93. Ah, hallani is szörnyűség,
Az istentelen nemzetség
Ezzel bán azmiképpen:
Pökdösi, veri, csúfolja,
Hajánál fogva hurcolja,
Ellene döhödt éppen.
94. Nevezi káromkodónak,
Mondja halálra valónak,
Noha semmit sem vétett.
Kiáltja, hogy ez haljon meg,
Barabbás szabaduljon meg,
El is bocsátják őtet.
95. Ennek ruháját lenyúzzák,
Magát az oszlophoz húzzák,
S odakötik láncokkal.
Csattog az ostor szaporán
Hátán, oldalán, tomporán
Iszonyú csapásokkal.
96. Koronát is készítenek,
Kit tövisbűl építenek
És nyomják az fejében.
Adnak nagyobb csúfságára
Bársonyruhát is vállára,
És nádszálat kezében.
97. Végtére az szentenciát
Mondják ki, az Isten Fiát
Keresztfára ítélvén:
Adják is mindjárt vállára
Azt, hogy az Kálváriára
Vigye, maga emelvén.
98. Mellyel midőn felérkezik,
Ragadják ott és szögezik
Az magas keresztfához.
Azután felemeltetik
És lelke kieresztetik
Fohászkodván Atyjához.
99. Állj meg itt, lelkem, s tekints fel,
Lássad, kit függesztetett fel
Az kegyetlen zsidó nép:
Dühödt kegyetlenségében
Úgy megszaggatván testében,
Hogy nincs abban semmi ép.
100. Egy seb az másikát érvén,
Rajta már több el sem férvén
Együvé szakadozott:
Rongy az teste mindenestül,
Bőre az gyakor ütéstűl
Éppen elhasadozott.
101. Megrepedezett minden ér,
Kifolyt belőle minden vér
Széliben az sebeknek.
Ah, számát ki tudhatja meg,
Fájdalmát ki mondhatja meg
Az sok száz ütéseknek?
102. Fel is függesztették végre:
Ez nagy istentelenségre
Ha szemedet fordítod,
Azoknak kegyetlenségét,
Urok rontó feneségét
Ó, mihez hasonlítod?
103. Typhonnál istentelenebb,
Gerionnál kegyetlenebb,
S azoknak sok fejeknél,
Sokak életét elrontó,
Az egeket is bosszontó
Vérben kevert kezeknél.
104. Kegyetlenb, mint Busirisnek,
Istentelen Phalarisnek,
Ezeknek dühösségek:
Annak tüzes szekerénél,
Ennek hévült rézökrénél
Kénozóbb mesterségek.
105. Actaeon éhült ebei
(Kiktűl halálos sebei
Voltak véletlen estén)
Kegyetlenbek nem lehettek,
Azmikor vendégeskedtek
Urok ártatlan testén.
106. Melpomene eléálljon,
Lássa ő is, hol találjon
Ehhez hasonlóságot:
Bár feljárjon elméjével
Világ hosszával, szélével
Minden hajdaniságot,
107. Ily tragédiát nem lelhet,
Azminémőt most szemlélhet
Kálvária tetején:
Hogy ehhez nem volt hasonló,
Tudja maga is Apollo
Világ minden idején.
108. De ki az, azki itten függ?
Megholt már, s feje alácsügg.
Ki az? ím, megént kérdem:
Hogy ennyire kárhoztatták,
Az keresztre akasztatták,
Honnét lett az az érdem?
109. Megfelelsz erre, én lelkem,
És azt mondod itt énnékem:
Nézzem meg az egeket,
Az szíveket irtóztató,
Természetet változtató
Most ott lévő jeleket.
110. Lássam az világ szemének,
Az Nap tündöklő fényének
Szokatlan setétlését:
Szememet tovább bocsássam,
Az fényes Holdnak is lássam
Keserves fellyegzését.
111. Halljam: miként keseregnek
Angyali az békességnek
Ezeken az egekben:
Halljam vadak ordítását,
Kősziklák öszveomlását
Szemléljem az hegyekben.
112. Nem kell ide Urania,
Anélkül is tudhatnia
Ezek magyarázatját:
Hogy kénzonak az kereszten
Nem mást, de az Atya Isten
Egyetlenegy magzatját.
113. Ím, ki Ura Földnek, Mennynek,
Gondviselője mindennek
Isteni hatalmával.
Az egeket csillagoknak,
Az mezőket virágoknak
Színli cifrázatjával.
114. Tollakkal az madarakot,
Szőrrel pedig az vadakot.
Az fákot levelekkel:
Másokat is mindeneket
Ő ruház, s födi testeket
Kellő öltözetekkel.
115. Ah! Ah, mégis őmagának,
Az Mindeneknek Urának
Nincsen más ruházatja:
Hanem lyuggatott testére
Sebeibűl forrott vére,
S az sebek varazatja.
116. Mezítlen függ egyébképpen,
Ez világ csúfja lett éppen.
Ah, oly dolgot ki hallott?
Az szenved, ki bűnt nem tészen,
Az pedig szabadult lészen,
Azki vétett s bűnt vallott.
117. Annak jegyruha adatik,
Ez teljesen megfosztatik
Minden öltözetitűl;
De pályáját már végzette,
Lelkét is kieresztette,
Megszűnt szenvedésétűl.
118. Már szent testét is leveszik
Az keresztrűl, s sírban teszik,
Végzik az tragédiát:
Leszedetik superlátja,
Harmadnapra másként látja
Szent Anyja édes Fiát.
119. Melpomene távozzon már,
Elmegy az tél, érkezik nyár,
Vége lesz az sírásnak.
Thalia Calliopével
Álljon elé víg versével
Ide örülő társnak.
120. Jelen lehet Euterpe is
Sípjával, Terpsicore is
Citharáját foghatja:
Annak kedves nótájára
Most Erato is táncára
Kelhet s azt eljárhatja.
121. Meg kell az szemet törülni,
Vagyon már minek örülni
Utána siralmunknak:
Mert azki minap meghala
És megszomorított vala,
S léve oka gyászunknak,
122. Az, mint az angyal hirdeti
Máriáknak, s elhiteti
Bizonnyal is azokkal:
Feltámadt dücsőségesen
És az poklokrúl nyertesen
Megtért sok nyert rabokkal.
123. Ah, jusson jól itt eszedben,
Mit adott vala elődben
Calliope versével
Herculesnek dolgairúl,
Csudálatos próbáirúl,
De inkább csak mesével.
124. Az többi közt az Plutónak,
Poklokon uralkodónak
Országát mint járta meg:
Annak hármasfejű ebét,
Azmely őrzötte küszöbét,
Cerberust mint fogta meg.
125. Itt nem fabulás költeményt
Avagy meséző leleményt
Lehet errűl hallanod:
Hanem igaz valóságot,
Valóságos igazságot
Kelletik már vallanod.
126. Mert ha eddig véle jártál,
Talám mostan sem maradtál
Igen messze mellőle,
Hová másként nem mehettél,
Oda elméddel siettél,
Hogy el ne szakadj tőle.
127. Ez mennyei Herculesnek,
Halálon-poklon nyertesnek
Láttad nagy diadalmát.
Az halált miként győzte meg,
Az Sátánnak mint törte meg
Elébbeni hatalmát.
128. Az poklot mint szaggatta fel,
Az foglyokat mint hozta fel
Onnét győzedelmesen.
Mint jelent meg szent Anyjának,
S az apostolok nyájának
Végre dicsőségesen.
129. Ó! Mely öröm! Ó! Mely vígság
Volt ott, ó! Az szűz Anyaság
Mit tudhatott mívelni?
Az minap megholt magzatját,
Megösmérvén ábrázatját,
Azmidőn látja élni.
130. Szent Anyját megvigasztalván,
Apostoli is kóstolván
Öremét elégséggel:
Készül végtére Atyjához,
Azki is várja magához
Atyai kegyességgel.
131. El is búcsúzik Anyjátúl,
Hívei társaságátúl,
S emelkedik az Égben.
Te is bocsássad elmédet
Utána, és Vezéredet
Kövessed sietségben.
132. Lásd az mennyei lelkeknek,
Dicsőséges seregeknek
Eleiben jövését:
Azok sűrő áldásának,
Sok hozsannamondásának
Halld gyönyörű zengését.
133. Nézd, feltörvén az poklokot,
Kihozott azmely foglyokot
Azoknak tömlöcébűl:
Jeléül diadalmának
Mint mutatja bé Atyjának
Ott vett nyereségébűl.
134. Kikkel együtt nagy kedvesen,
Pompásan, dicsőségesen
Fogadtatik Atyjátúl:
Nincs ott most az örömben vég,
Meg nem szűnik az egész Ég
Az sok áldásmondástúl.
135. Édes Fiát édes Atyja
Kézen fogja, feljuttatja
Maga lakóhelyében.
Mennyei királyságára,
Nagy dicsőséggel jobbjára
Helyhezteti székében.
136. Az világot onnét nézi,
Annak dolgait intézi
Maga akaratjaként:
Azonban édes Anyjára,
Árván maradott nyájára
Híveinek is teként.
137. Látja szomorúságokat,
Hogy árván hadta azokat,
Örömet siet adni:
Kirűl ígéretet is tett,
Azmikor tőlök búcsút vett,
És el akarta hadni.
138. Azért az megvidámító
És szíveket bátorító
Szent Lelket gyors szelekben
Lebocsátja örömekre,
És szállítja azt fejekre
Ösmérhető tüzekben.
139. Azmelynek kévánt melege
Mihelt éri, lész elege
Mindenekben szíveknek:
Erősödik gyengeségek,
Vidámul kedvetlenségek,
Nincs híja örömeknek.
140. Kezdnek szólni új nyelveken.
Van mit csudálnod ezeken.
Ily dolgot ki is hallott?
Hogy azt tudhatta valaha
Valaki, azmelyet soha
Nem tanult, nem gyakorlott.
141. Pegasus lába nyomában,
Hypocrene folyamában
Vagyon-é oly csurgovány,
Azmelynek eredésébűl
Származó tiszta vizébűl
Forrana ily tudomány?
142. Mondhatom bízvást, hogy nincsen,
Azért téged se térítsen
Vissza oda semmi út.
Az Szent Léleknek malasztja,
Melyre híveit marasztja
Az ezekkel forró kút.
143. Azki ezt ízelítheti,
Elméjébűl kivetheti
Régi tudatlanságát,
Az Jót követni tudhatja,
És elméjének mondhatja
Lenni nagy boldogságát.
144. Azért te is maradj ennél,
Kár is volna, ha elmennél
Ennek édességétűl:
Apostolokat tanító,
Mártírokat bátorító
Bölcsesség kútfejétűl.
145. De nézz megént az Egekre,
Ládd, mint gyűlnek seregekre
Az angyalok újonnan:
Várnak (azmiként készülni
Láttatnak, s annak örülni)
Vendéget valahonnan.
146. Mondják, miolta elvála
Fia tőle, nem talála
Azolta csendességet
Utána vágyódó Anyja,
Azhol van szíve aranyja,
Ott várván békességet.
147. Azért mindaddig sürgeti
Ez Fiát, hogy kivéteti
Véle lelkét testébűl:
Hogy azt maga mellé vegye,
Őtet is részessé tegye
Mennyei örömébűl.
148. Lemégyen azért Gábriel,
S angyaloknak is viszi el
Némely részét magával.
Ottan az testet letévén,
Az lelket pedig felvévén,
Viszik azt nagy pompával.
149. Az seregek várván készen,
Méltó tiszteletet tészen
Ki-ki ő Asszonyának.
Az Istennek bémutatják,
Országában béállatják
Az ő édes Fiának.
150. Megvan ugyan már lelkének
Boldogsága, de testének
Dolga rothadandóság:
Ímé, majd porrá változik,
Minthogy abbúl is származik:
Anyja az romlandóság!
151. Tanácsot tart az Istenség,
Mondja, volna illetlenség
Annak csak ott maradni:
S az föld emésztő gyomrában,
Mint másnak, nedves sírjában
Ennek is elrothadni.
152. Illetlen azt az szent testet,
Azkire bűnt nem terjesztett
Az pradicsomi étek:
Az anyja tisztán nemzette,
És azután sem illette
Legkisebben is vétek.
153. Kinek az Isten testté lett,
S magának kedves szállást vett
Szeplőtelen méhében,
Tiszta tejével nevelte,
Gondját nagy híven viselte
Annak gyermekségében.
154. Kár volna és illetlen is,
Ha azt csak legkisebben is
Az föld megrothasztaná,
Tisztán tartatott testére
Mocskoló féreg végtére
Fogait bocsátaná.
155. Azért megént szólíttatik
Gábriel, és bocsáttatik
Földre az magosságbúl:
Hogy az szent testet felvegye,
Felhozza, s az Égben tegye
Az földi romlóságbúl.
156. Ezt viszi is gyorsan végben,
Újabb öröm lesz az Égben,
Hogy véle felérkeznek:
Csoportoznak eleiben,
Részesülni örömiben
Mindenek igyekeznek.
157. Gazdag menyegzőt készítnek,
Palotákot ékesítnek,
Azmelyekben szállítsák:
Öszveállatván lelkével,
Ezt is annak örömével
Egyaránt boldogítsák.
158. Már mindkettő eggyé is lett,
Hasonló dicsőséget vett
Az test is, mint az lélek.
Kikelvén az gyarlóságbúl,
Az halálnak birtokábúl,
Örök élet van vélek.
159. Hozták ide Asszonyságra,
Az érdemlett méltóságra
Ímé, fel is emelik,
Az Királynak bémutatják,
Fia jobbjára állatják,
Sok áldással tisztelik.
160. Koronát hoznak végtére,
Azmelyet tesznek fejére
Egyenlő értelemmel:
Az egész Ég magasztalja,
Áldja, s Asszonyának vallja,
Böcsüli félelemmel.
161. Ő pedig nagy irgalmának
Messze érő palástjának
Szárnyait kiterjeszti:
Mely alá mégyen valaki,
Béfogadja, nem hagyja ki,
Tőle el sem rekeszti.
162. Látszanak is nagy seregek,
Gyermekek, ifjak, öregek,
Azkik oda sietnek,
Tudván, árnyékában annak
Bátorságos helyen vannak,
Senkitűl nem félhetnek!
163. Kész ott igyeket felvenni,
És tulajdon magát tenni
Azok szószólójának.
Azmiben néki vétettek,
Híven szólani mellettek
Az ő édes Fiának.
164. Végben is viszi kérelmét,
Nyeri bűnök engedelmét
Az hozzá folyamóknak:
Végre Fia országában,
Az maga társaságában
Írat szállást azoknak.
165. Ó, én kedves szarándokom,
Látod-é, volt arra okom,
Hogy elébbi utadtúl
Másuvé térítettelek,
És jobb helyre vezettelek
Abban feltett célodtúl.
166. Mert azmit ottan feltettél
Elmédben, s elődben vettél,
Mind hiábanvalóság.
Sőt, abban oly is lehetett,
Mely által sértést vehetett
Az lelki ártatlanság.
167. Megbánthattad Istenedet,
Azelőtt tiszta lelkedet
Ejthetted rút szennyekben:
Annak pedig orvoslását
Nem lelted s megtisztulását
Heliconi vizekben.
168. Hanem az üdvösség útja
Ez már, s bő irgalma kútja
Itten forr az Istennek:
Bízza pedig szent Anyjára
(Az lévén legfőbb sáfára)
Osztogatását ennek.
169. Ó, bezzeg jó helyre értél,
Boldog vagy, hogy jobbra tértél
Utadnak balságábúl:
Erre volt szükséges menned,
Itt lehet jutalmat venned
Az jól futott pályábúl.
170. De újabb fáradságot kell
Néked megénten venned fel.
Noha azt ne sajnáld bár,
Minthogy vissza kell fordulnod,
Az utat nem kell tanulnod,
Tudod ott az járást már.
171. Nem küldelek Parnassusban,
Nem Delosban, nem Cyprusban,
Azhol is immár jártál:
De ott az virágszedésben
És az koszorúkötésben
Nem sok hasznot találtál.
172. Hanem Názáretben menned
Kelletik, és onnét venned
Utadat megént erre:
Virágokat keresgetve,
Azhol találsz, szedegetve
Mégy által valamerre.
173. Hogy elvégezett utadbúl
Helyre érkezvén, azokbúl
Rózsakoszorút köthess:
S azzal az Isten Anyjának,
Mennynek, Földnek Asszonyának
Örömmel kedveskedhess.
174. Mert ha elébb laurust szedtél,
Koszorút abbúl kötöttél
Apollo homlokának,
Venusnak pedig rózsákkal
Kedveztél, s gyöngyvirágokkal
Az Delos Asszonyának,
175. Aznélkül itten sem lehetsz,
Mert kedvetlenséget tehetsz
Menvén hozzá üresen:
Minthogy néz ő is érdemre,
Abbúl indul kegyelemre,
És úgy fogad kedvesen.
176. De nem Adonis testébűl,
Vagy Venus lába vérébűl
Eredett virágokot,
Nem is Daphnébúl változott,
És Apollónak áldozott
Laurust, vagy más ágokot.
177. Hanem az Égben nőtteket,
Az Földre onnét gyötteket,
Örökké virágzókot
Kelletik immár keresned,
És azokért félrevetned
Az hamar változókot.
178. Tudod, van szép virágoskert
Názáretben, azhol nem vert
Gyükeret semmi borján:
Másképpen is nincs ebben gaz,
Azmi ott van, mind tiszta az,
Nem terem ott bojtorján.
179. Melyben az megtestesedett
Szent Ige letelepedett
S szállást foglalt magának,
Azmidőn ottan Gábriel
Követségét végzette el
És helyt szerzett Urának.
180. Itt az Szűz tiszta méhének,
Szűzen terhben esésének
Szedd elsőben rózsáját:
Ez igazán ritka virág,
Álmélkodhatja e’ világ
Tenyészete csudáját.
181. Azmely mag nélkül csírázik,
Gyümölcsösön úgy virágzik,
Ó, nagy újsága ennek:
Több ilyen virág nem volt még,
És ennél többet az Föld s Ég
Ezután sem teremnek.
182. Ezzel ottan kedved telvén,
És azután általkelvén
Az hegyes tartományban,
Vedd fel az régi nyomokot,
Menj bé (követvén azokot)
Zakariás házában.
183. Azmerre ment szent Terhével,
Hogy szemben légyen nénjével,
Nézd el ott az utakot,
Azkik szent nyomain költek,
Vagy hol nyugodott, ott nőttek,
Találsz szép virágokot.
184. Egyet ezekbűl is törj le,
Osztán Betlehemben menj le,
Abban az istállóban,
Azhol szent Terhét letette,
Újszülöttét helyheztette
Ott az hideg jászolban.
185. Ó, mely gyönyörű szép virág
(Azkinek az egész világ
Nem ér ékességével)
Nyílt itten az szalma között,
Azhova az Szűz költözött
Szentséges szülésével.
186. Bizony, virágok virága
És világoknak világa,
Ékesség ékessége,
Kiben az Földnek és Mennynek,
Azokban lévő mindennek
Foglaltatik szépsége.
187. Ez amaz Mennyei Plánta,
Kinek nyílását kévánta
Az Atyák sohajtása:
Ez amaz Orvosságos Fű,
Kitűl mindennek, azki hű,
Adatik gyógyulása.
188. Mint ez az istálló azért,
Annak ebben nyílásáért
Szebb kertet ki, s hol lelhet?
Ily virágtermő ágyakot,
Mint itten most az jászlakot,
Ah, mely kertész mívelhet?
189. Hol az szűz Anya Méhének,
Szent Lélek Veteményének
Kinyílt titkos Rózsája:
Nem nemzhet ilyen újságot,
Hogy felérné ez virágot
Chlorisnak is munkája.
190. Ennek az isteni fölség,
Az mindenkori bölcsesség
Maga vala kertésze:
Ó, mely szépen készülhetne
Koszorúd, hogyha lehetne
Annak ebbűl is része.
191. Lehet is, mert ez Rózsának
Régen várt kinyílásának
Újsága zsengéjébűl,
Úgy, mint szent születésének,
Közinkben érkezésének
Óhajtott örömébűl
192. Csírázó rózsák bőségét,
Többi közt gyönyörűségét
Az ő édes Anyjának
(Mely szeretetibűl gerjed,
És az mireánk is terjed,
Kedves Rózsa Fiának).
193. S annak virágzó újságát,
Avagy újuló virágát
Szabadosan szedheted,
És azt az több virágokhoz,
Illeni is fog azokhoz,
Koszorúdban kötheted.
194. De tovább is kell még menned,
És az Templom felé venned
Már most innét utadat:
Ott Simeon látásában,
Hogy részt vehess áldásában,
Juttatnia magadat.
195. S meglátnod: mely alázattal
Az kezén lévő Magzattal
Az szűz Anya most áll ott:
Várván az Papnak áldását,
S azáltal megtisztulását,
Noha bűn rá nem szállott.
196. Mert amaz szép virágszál az,
Melynek (nem érvén semmi gaz)
Sértetlen tisztasága:
Állapotja éppen szépség,
Nincs görcse, egyenes épség
Annak az simasága.
197. Ez amaz szép Rózsabokor,
Mely mindenkor sűrő, s gyakor
Az sok nyíló Rózsákkal:
Teljesek, valahol jár s kél,
Akár nyár légyen, akár tél,
Minden helyek azokkal.
198. Itt is virágzik sokképpen,
Az többi közt ragyag szépen
Alázatosságának
Rózsája, melynek szépsége
Lehet egyik ékessége
Koszorúd kávájának.
199. Jeruzsálemben ballagj már,
Azhol is egy szép Rózsa vár
Az Templom közepében:
Az gyermek Jézus ott ülvén
Az doktorok közt, örülvén
Szent Anyja ott leltében.
200. Mert tévesztette vala el,
Nehezen találhatta fel,
Sokat járt s költ érette.
Keresvén kedves virágát,
Sötét köd fogta világát,
Azmég fel nem lelhette.
201. Azmikor akadt szemében,
Nagy vigasság gyött szívében
Meglelt kedves virágán:
Az bánat örömet hozott,
És gyönyörűség bokrozott
Lenyesett búsultságán.
202. Egy fürt innét is kitelhet,
Szemed majd többet is lelhet
Az már szedett Rózsákhoz:
De meg kell egyvelítened,
Pirosokat is ejtened
Az fejér virágokhoz.
203. Fordulnod kell az Templomtúl
Immár az Kedron vizén túl
Az Getszemáni kertben,
Ott keresned több Rózsákot,
Fel is találod azokot
Ott, s az több kénos helyben.
204. Mert imádkozó helyétűl,
Vérrel izzasztó hévétűl
Fogvást az végóráig
Nem szűn sebe újulása,
Teste vérrel virágzása
Annak mind kifolytáig.
205. És elsőben is az kertben,
Kénjait kezdető helyben,
Testén csurgó vérének
Piros Rózsáit szedheted,
Rendében helyheztetheted
Koszorúd kötésének.
206. Menj Pilátus udvarában
Onnét, s ostorozásában
Nőtt vére tengerébűl
Származott Rózsákot keress,
Van is ott sok, de mind veres,
Mert eredett vérébűl.
207. Azután koronázása,
S azzal feje lyuggatása
Kénos helyére mehetsz:
Szent orcáján lecsorduló
Vérén szaporán újuló
Rózsákot ott is vehetsz.
208. Midőn keresztét felveszi,
Valahány lépését teszi
Annak nehéz terhével:
Minden nyomai megtelnek,
Kik is Rózsákot nevelnek
Ott áradó vérével.
209. Felszedheted azokot is,
Majd találhatsz másokot is
Kálvárián ezekkel:
Azhol keresztre szögezik,
És ottan éltét végezik
Újabb, újabb sebekkel.
210. Azkinek szentséges, drága
Vérének piros virága
Elborította éppen:
Szabad abbúl is elvenned,
És az több Rózsákhoz tenned,
Oda is illik szépen.
211. Látom, hogy elkeseredtél,
Könyvet is sokat ejtettél
Itt az virágszedésben:
Nézvén helyét az kénoknak,
Lehetsz is méltán azoknak
Sok voltán könyvezésben.
212. De innét már továbbmenvén,
Ott Anyjának megjelenvén
Feltámadott szent Fia:
Kedved teljesen meggyöhet,
Vigasságodnak nem lehet
Azután semmi híja.
213. Sírt Getszemáni kertében
Az Úr, most kertész képében
Hirdet nagy vigasságot:
Itt nem véres orcájárúl,
De fénlő ábrázatjárúl
Kell most szedned virágot.
214. Mely az skárlátszínt letette,
Kivel elébb jelentette
Az vérrel forró sok ként:
Nyílik fejér levelekkel,
Békességet hoz ezekkel
Most már nékünk fejenként.
215. Azmelyet itt felszakasztván
És az többihez akasztván
Igyekezz oda menni:
Azhol az tanítványokot,
S vélek feltámadt Urokot
Együtt találod lenni.
216. Midőn búcsút vészen tőlök,
És elenyészik előlök
Emelkedvén az Égben:
Ottan mennyei pompával
Helyheztetik szent Atyjával
Egyenlő dücsőségben.
217. Hol az régi véres sebek
Most az Napnál fényesebbek
Megdücsőültségekben:
Ilyen szép Rózsákká lettek,
Miolta általvitettek
Az mennyei kertekben.
218. Elvehetsz bennek innét is,
De leküldi Szent Lelkét is
Csakhamar az egekbűl
Az apostolok fejére,
Melyet lelkek örömére
Vártak teljes szívekbűl.
219. Azmelynek leszállásával,
Bételik szent malasztjával
Teljesen kévánságok:
Van az idején pünkösdnek,
Azmikor nyílnia kezdnek
Leginkább az virágok.
220. Ó, mely szép pünkösdi rózsák:
(Méltó dicsírnetek, Múzsák,
Tinektek is ezeket.
Mert sem Helicon teteje,
Sem Paphos kertje s mezeje
Nem termett ilyeneket.)
221. Azok a Mennyei Tüzek,
Kik itt látszonak, mert ezek
Lobogó pirossága
Nemcsak szemet gyönyörködtet,
De szívet is örvendeztet,
Sok annak orvossága.
222. Ezek is odaillenek
Az többihez, ha kellenek
Az koszorúkötésben:
Kellenek is, mert nem elég
Azmit szedtél, több is kell még,
Hogy azt vihessed végben.
223. Azért felszedvén ezeket,
Indulj keresni többeket,
Kikkel beérjed éppen
Koszorúkészítésedet,
Azzal kedveskedésedet
Mutasd bé osztán szépen.
224. Azok pediglen termenek,
Azmely Rózsák még kellenek,
Mennybenvitele útján
Az Testes Isten Anyjának,
És ott vett boldogságának
Elfogyhatatlan kútján.
225. De ezekhez is még egy kell.
Az pedig találtatik fel
Abban az dücsőségben,
Azmely teste felhozásán,
Végre megkoronázásán
Vala az magos égben.
226. Ezeket is azért szedjed
Amazokhoz, és elkezdjed
Kötni az koszorút már:
Elkészült régen kávája,
Azszerént selme cérnája
Egyedül csak kötést vár.
227. Kávája az Szűz Anyának
Édes Fia sok útjának
Messzére terjedése:
Melyen pályáját elfutván,
Atyjához az Égben jutván,
Öröm lett szenvedése.
228. Cérnája avagy kötele
Lészen (kit akkor visele)
Gyakor szorongatása.
Azmelybűl is lett vigasság,
Nyugalmat vett az fáradság
Végződvén pályázása.
229. Azmint látom, kötöd is már:
Fáradságod nem lészen kár,
Csak végezzed munkádat:
Ha elkezdted, félben ne hagyd,
Elkészülvén kézhez is add
Elszánt ajándékodat.
230. Azmikor pedig odamégy,
Lecsüggesztett homlokkal légy
És földre néző szemmel:
Úgy békéljél szent kezéhez,
Essél azonban térdjéhez
Ilyetén kérelemmel:
231. Királynéja Földnek, Mennynek
És pártfogója mindennek,
Azki tehozzád járul:
Látod, eleget fáradtam,
Azmíg elődben juthattam.
Célomnak pályájárúl
232. Azmerre tértem volt elébb,
Hogy onnét hozzád hamarébb
Megfordulni nem tudtam:
Esvén az gyarlóságombúl,
Megbocsáss, ha néked abbúl
Kedvetlenséget adtam.
233. Jártam már most utatokon,
Rózsákot szedtem azokon,
S koszorúban kötöttem:
Hogy azt néked bémutassam,
Szent kezeidhez juttassam,
Ímé, elődben gyöttem.
234. Van tizenöt Rózsa benne,
Reméltem, hogy elég lenne
Az ahhoz mostanában:
Az abban foglalt dolgoknak,
És azokbéli titkoknak
Elődben adásában.
235. Az öte örvendezését,
Öte pedig kesergését
Jelengeti szívednek;
Dicsőséges azok öte,
Kit lelkem jeléül köte
Mennyei örömednek.
236. Örömed volt, hogy köszöntött
Gábriel, és azzal öntött
Nagy vígságot szívedben.
Örzsébethez is örülve
Mentél: ő is majd repülve
Vigadván ottlétedben.
237. Örömedre volt szülésed,
Avatkozásra menésed,
S adta az is kedvedet,
Midőn sokáig kerested,
Az doktorok közt fellelted
Végtére Gyermekedet.
238. Keserves vérrel izzadni,
Az hóhéroknak akadni
Kezekben Szent Fiadnak:
Keserves ostorozása,
Tövissel koronázása
Mennyei Királyodnak.
239. Keserves az sebes testnek
Gerendáját az keresztnek
Kálváriára vinni:
Keserves ott utoljára,
Az világnak csudájára
Életét is letenni.
240. Dicsőséges felkelése
Holtábúl, s megjelenése
Vigasságos orcával:
Égben mente dücsőséges,
Hol fogadta az Fölséges
Atya fényes pompával.
241. Dücsőséges Szent Léleknek
Örömére az híveknek
Égbűl lejövetele,
Úgy dücsőséges az Égben,
Örökkévaló fölségben
Lölkednek is vitele.
242. Azhova tested is végre
Jut hasonló dücsőségre,
Meg is koronáztatik:
Angyalok Királynésága,
Mennynek s Földnek Asszonysága
Te kezedben adatik.
243. Szedtem kertekbűl ezeknek
Az Rózsákot, azmelyeknek
Fogd immár koszorúját:
Azt tőlem kedvesen vévén,
S azáltal csendessé tévén
Lelkemnek háborúját.
244. Az légyen pálmám, laurusom,
Platánusom és cédrusom,
S minden védelmes ágom:
Lelkem nyugtató árnyékja,
Esetemnek tartalékja,
Én teljes bátorságom.
245. Itt senkitűl nem is félek,
Szép bizodalomban élek
Annak nyugodalmában.
Csak adjad, hogy ki ne térjek
Innét, és viszont ne érjek
Régi utam sárában.
246. Onnét örvendezésidnek,
Innét keserűségidnek
Ereje oltalmazzon:
Dücsőült voltod amonnét
Segítsen: az bűn sohonnét
Veszélyt reám ne hozzon.
247. Hogy így ezek Rózsájábúl
Köttetett koszorójábúl
Származó árnyékodban
Oly őrézetben lehessek,
Hogy onnét én is vehessek
Koronát Országodban.
248. Elvégezvén beszédedet,
Azki vezérlett tégedet,
Istenedet, imádjad:
Az ő szerelmes Anyjának,
Bűnösök szószólójának
Szentséges nevét áldjad.
249. Mondván: dicsíret, dücsőség,
Hálaadás és tisztesség
Adassék mindkettőnek:
Anyja érte esedezzen,
Fia pedig kegyelmezzen
Az koszorúkötőnek.
Fraknói Boldogasszony
Tartalom
250. Az első ember vétkének
Reánk terjedett mérgének
Halálos mirigyétűl
Azki megmentvén bennünköt,
Szabadította lelkünköt
Örök veszedelmétűl,
251. Annak szentséges szűz Anyját,
Mennynek és Földnek Asszonyát
Örvendő üdvözlettel
Köszöntsed, és magasztaljad,
Én lelkem, s áldottnak valljad
Az mennyei követtel.
252. Teljes szívbűl tapsolj, vigadj,
Éneket mondj, hálákot adj
Az ő nagy jó voltának:
Valamiként tőled lehet,
Erőd valamire mehet,
Örülj méltóságának.
253. Ez, azminthogy felségével
És élete szentségével
Van minden állat felett,
Úgy mindjárt az Isten után
Ezt illeti igen méltán
Az legfelsőbb tisztelet.
254. Szebb ez az Napnak fényénél,
Nagyobb ez világ szélénél,
Az egeknél feljebb ér.
Kit semmi hely bé nem foghat,
Ég s Föld meg nem határozhat,
Ennek Méhében elfér.
255. Mert ez amaz Dücsőséges
Tiszta Szűz, kit az Fölséges
Isten sok ezerekbűl
Öröktűl fogva választott,
Kivett és tisztán marasztott
Mindenféle vétkekbűl.
256. Ha nem volt volna ez az Szűz,
Amaz örökké való tűz
Maradt volna nyakunkon,
De hivén ez Gábrielnek,
Szűnt haragja az Istennek,
Mely vala mindnyájunkon.
257. Üdvözlégy, Isten Jegyese,
Kiben minden bízvást vesse
Bátorságos reményét;
Azki egy „Úgy légyen” által
Mindnyájunkot megvigasztal,
S felhozza napunk fényét.
258. Te vagy Gyapja Gedeonnak,
Királyszéke Salamonnak,
Te az Frigynek szekrénye,
Gyönyörűség Pradicsoma,
Szent Háromságnak Temploma,
S minden jóknak Edénye.
259. Kit az Atya Leányának,
Az Fiú-Isten Anyjának,
Szent Lélek Jegyesének
Választott önnön magának,
Tett minden jókkal drágának
S tulajdon kedvesének.
260. De mind ennyi sok jókban is,
Kikben mint az Nap, s jobban is
Ragyagsz és fényeskedel:
Te az Úr szolgálójának
Mondod magad, és szavának
Úgy engedelmeskedel.
261. Ó, nagy maga-megalázás,
Ó, nagy készség, s kedves hangzás
Fülében az Istennek:
Cselekedte ez az ige,
Hogy teve az örök Ige
Asszonyává mindennek.
262. Azért szállott le az égből,
Az ott való dücsőségből
Te Méhedben költözvén,
Hogy ott tőled Testet végyen
Az Isten, s Emberré légyen,
Gyarlóságban öltözvén.
263. Tehát mindnyájan vigadjunk,
Méltó tiszteletet adjunk
E drága szűz Anyának;
Az egész Ég álmélkodjon,
Minden dicséretet mondjon
Az Úr szolgálójának,
264. Ki az Isteni Felségnek
És az örök bölcsességnek
Választatott Anyjának:
Noha férfi nem illette,
Mégis szent Méhében vette,
És Anyja lén Fiának.
265. Kiáltsa minden: Üdvöz légy,
Ó, Mária! és áldást végy
Ez Földön mindenektűl;
Idvöz légy, Isten Áldotta,
Azki magát megtartotta
Az bűnös esetektűl.
266. Vagy teljes minden malaszttal,
Megérdemled, ha magasztal
Mind ez földi sokaság;
Méltóságod felette nagy,
Egyszersmind szűz és anya vagy,
Ó, hallatlan nagy újság!
267. Ezért az nagy méltóságért,
És mély alázatosságért
Kérlek, szent Szűz, tégedet:
Hogy minden dagályt megvessek,
Szelíd életet kövessek,
Adjad oly kegyelmedet.
268. Azmely Ige Testet véve
Érettem, s Emberré léve
Az te tiszta Méhedben,
Azt én is híven kövessem,
S teljes szívemből szeressem
Mind egész életemben.
269. Kelj fel, kegyes lélek, kelj fel,
Ne sajnáld, ha mostan le kell
Szokott álmodat tenned;
Kelj fel, kelj fel, az hajnal már
Felkölt, az hegyek között jár,
Kelj fel, útra kell menned.
270. Már amaz szép Hajnalcsillag
Felkölt, s az hegyek közt villag
Arra lévő útjában:
Tudniillik amaz szép Szűz,
Mely, mint akarmely égi tűz,
Tündöklőbb járásában.
271. Veszi útját valamelyre,
Nagy öröm gyön minden helyre,
Személyétűl újulván,
Tőle te se maradj hát el,
Kelj fel, kegyes lélek, kelj fel,
Nyoma után indulván.
272. Kövesd őtet gyorsasággal,
Csókold alázatossággal
Nyomdokit, azhol leled:
Siess jó illatja után,
Kedved szerént nyughatsz osztán,
Ha lészen együtt veled.
273. Az ő útjai mely szépek!
Ó, mely áldott s boldog népek,
Azkik nyomják azokot.
Gyönyörűséges ösvények,
Hol semmi rögös töltvények
Nem sértenek lábokot,
274. De rakottak minden jókkal,
Zengnek víg muzsika-szókkal
Mennyei dicséretben:
Ott minden gyönyörűséges,
Az vigasság közönséges,
Élnek egy szeretetben.
275. Mindenfelől az szenteknek,
Mint anyjok körül méheknek
Van sűrő sereglése:
Most az Úr Istent imádja,
Most annak szent Anyját áldja
Azok zengedezése.
276. Az Nap ád szép fényességet,
Az Föld hoz ékes zöldséget,
Az Úrnak kedveskedvén:
Szellők gyengén lengedeznek,
Az friss árnyékok kedveznek
Az Szűznek örvendezvén.
277. Azért én is, azmint ezek,
Néked szívbűl örvendezek,
Buzgó töredelemmel
Azonban hozzád járulok,
Szent lábaidhoz borulok
Ilyetén kérelemmel:
278. Szent Méhednek szent Terheért,
Annak érdemes kedveért
Mutasd oly irgalmadat,
Hogy itt egy kevessé állj meg,
Avagy inkább ugyan szállj meg,
És nyugtasd meg magadat.
279. Ideje is megszállani,
Mert az Nap kezd hanyatlani,
Mindjárt setét éj lészen:
Alkalmatlan tovább menned,
Jobb megmaradnod s itt lenned,
Hol van szállásod készen.
280. Kérlek: tovább ne is menj már,
Szívem nyitott ajtóval vár,
Szállj bé, kedves vendégem,
Szállj bé, ne szegjed kedvemet,
Szállj bé, foglald el szívemet,
Szállj bé, gyönyörűségem!
281. Bár csak annyi időcskére,
Azmíg lelkem örömére
Az te édességedbűl
Egy kis csöppöcskét vehessek,
S azzal kedvem-tölt lehessek
Kegyes engedelmedbűl.
282. Tudom ugyan, van ott sok gaz,
Avagy inkább mind éppen az
Szívem mocskos hajléka,
De az hozzám jövésednek
(Könyörgök kegyességednek)
Ne legyen tartalékja.
283. Lám, az rögös hegyeken is,
Más irtatlan helyeken is
Kezdtél sétálni bízvást:
Azért ide is bészállhatsz,
Ha gazos is, de találhatsz
Ott kedves megnyugovást.
284. Az darabost egyenessé,
Az tisztátalant ékessé,
Az rútat széppé teszed:
Megváltoztatsz engemet is,
Megtisztítod szívemet is,
Mihelt magadnak veszed.
285. Ímé, mostani utadnak
Feltett célján, rokonodnak
Alig jutsz látására,
Kezet vele alig foghatsz,
És jó napot alig mondhatsz
Érkezvén szállására,
286. Hogy ott mindjárt nagy vígsággal
Telik minden ez Újsággal,
Odaérkezésedben;
Ott minden jó bőven árad,
És az soha ki nem szárad
Az te jelenlétedben.
287. Kezd kedves örvendezettel
Zakariás Örzsébettel
Szent Lélekkel bételni,
Örzsébetnek az méhében,
Az gyermek is örömében
Kezd vígan szökdécselni.
288. Azzal Ura hozzá jöttét,
Ily nagy irgalmasság tettét
Köszöni furcsasága:
Zakariásnak is nyelve
Megoldatik, s lész bételve
Szívének kévánsága.
289. Sokat jövendöl Fiadrúl,
Sok áldást tészen magadrúl,
Melyet meg is érdemlesz,
Mondván: mely jó, mely kegyes vagy,
Irgalmad azokhoz mely nagy,
Kiket szeretsz, kedvellesz.
290. Azért, ó, szűz szent Anyaság!
Melyben nagy az irgalmasság,
Engemet se utálj meg:
Ámbár légyen teljes gazzal
Szállásom, ne gondolj azzal:
Megtisztul, csak ott szállj meg.
291. Látogass meg engemet is,
Vigasztald én szívemet is
Kedves jelenléteddel:
Bizonyítsd meg irgalmadat,
Engeszteljed szent Fiadat
Szokott könyörgéseddel.
292. Hogy azmiként szent Terheddel
Örzsébethez menéseddel
Ott mindent vidámítál,
János is anyja méhében
Röpdös vala örömében,
Kit is fel te indítál.
293. Úgy én is örvendezhessek,
Örvendezve röpdöshessek
Ti jelenléteteknek,
Annak vége se lehessen,
Örökösön örülhessen
Lelkem dücsőségteknek.
294. Bűnös lelkek! jó hírt mondok,
Távozzanak az bús gondok,
Jó hírt mondok mindennek:
Jó hírt mondok, örüljetek,
S azért nagy hálát tegyetek
Mindnyáján az Istennek!
295. Ímé, az egek Királya
Ez világot nem utálja,
Emberré lész, születik:
Születik tiérettetek,
Egyenlővé lész veletek,
Romlás alá vettetik.
296. Már félelmeskedni nem kell,
Az régen várt üdő jött el,
Bátorságban legyetek:
Ki-ki víg örömre keljen,
Kedves reménséggel teljen
Erősétett szívetek.
297. Azkit látsz az istállóban
Helyheztetve kis posztóban
Feküdni két barom közt,
S azki most ott szénán fekszik,
Barmok szájátúl melegszik,
S nem lel ahhoz más eszközt.
298. És ezeket mind éretted
(Noha bosszúval illetted)
Cselekszi, bűnös ember:
Hogy az te sok ínségedet
Elvenné, azmely tégedet
Elborítna, mint tenger.
299. Ahhoz győj közelyebb, kérlek,
S borulj hozzá, vétkes lélek,
És áldjad jelenlétét:
Csudálkozzál szegénységén,
Álmélkodjál kegyességén,
Ösmérd meg nagy jótétét.
300. Nézd, vidám szemecskéinek
Ragyogó fényecskéinek
Mint játsznak golyóbisi,
Nézd, rózsás orcácskáinak,
Piros ajakacskáinak
Mint mosolygnak klárisi.
301. Mostan reszket testecskéje,
Van mostan melegecskéje,
Most szent Anyja pólálja,
Most kedvecskéje változik,
Nyögdögelve siránkozik,
Szemecskéit könyv állja.
302. Most van megént vidámabban,
Adja magát hozzád jobban
Felvett karocskáival;
Most Anyjához kezd hajlani,
Mintha akarna szólani
Nyílt ajakacskáival.
303. Mindezekkel azt mutatja,
Nagy hozzád jóakaratja.
Ha az néked kellene,
Könyörög is szent Atyjának,
Hadna békét haragjának,
Veled megbékéllene.
304. Ezeket mikor szemléled,
Minek tartod? Minek véled
Szerelme ily nagyságát?
Véghetetlen irgalmának,
Nagy alázatosságának
Mint böcsülöd sokságát?
305. Nemde hasonlatosképpen
Te is visszaadod éppen
Kölcsönös szeretetét?
Mondván: ó, nagy irgalmasság,
Mellyel az romlott gyarlóság
Így leli új életét.
306. Mellyel minden bűn, büntetés,
Csak legyen meg az szeretés,
Bőven megbocsáttatik,
És az mennyeknek lakosa
Lészen, s Isten osztályosa,
Azkinek ez adatik.
307. Most van a malaszt ideje,
Most nyílik annak mezeje,
Most napja az örömnek:
Közönséges most az vígság,
Ó, végetlen irgalmasság!
Köz ez az jó mindennek.
308. Azmiként gyött mindeneknek
Kedvéért üdvösségeknek,
Vévén Testet magára,
De senkit nem találhatott,
Ki bűnnel nem mocskoltatott,
S méltó nem volt halálra,
309. Úgy mindennek megváltója
Akart lenni, s bő osztója
Isten ajándékinak:
Valakik jóakaratban
Vannak és igaz járatban
Ösvényén útjainak.
310. Valakik hozzája mennek,
Béveszi, tészen mindennek
Részt irgalmasságábúl.
Béveszi, az ajtó nyitva,
Nincsen senki kiszorítva
Kegyelme tárházábúl.
311. Azért ide siessetek,
Alázva térdre essetek
Lábánál ez Gyermeknek,
Azt is vígan imádjátok,
Szent Anyjának is adjátok
Temjénjét szíveteknek.
312. Mondván: ó, te dücsőséges,
Nagy érdemő és szentséges
Szűz Anyaság! Áldott légy,
Azki nékünk Idvösséget
Szültél, azért tisztességet
Méltó, tőlünk te is végy.
313. Szülvén is szüzen maradtál,
Ránk minden jót árasztottál
Szentséges szüléseddel;
Kész már az Mennyország útja,
Az Mennyei Malaszt kútja
Forr az te érdemeddel.
314. Szabad-é itt megkérdenem
Tőled, szép Szűz, és értenem
Nagy alázatossággal:
Micsoda szívvel lehettél,
Kisdededre tekinthettél
Minémő buzgósággal?
315. Mikor az hideg jászolban
Kemény posztón, nem fátyolban
Látod azt helyheztetve:
Látod ott, mint reszket, fázik,
Orcácskája miként ázik
Könyveit kettőztetve.
316. És mint adja kacsócskáját,
Mint emeli lábocskáját,
Hozzád akarván menni.
Kévánkozik kebeledben:
Reménli, hogy melegebben
Fog ottan nálad lenni.
317. Ráz az hideg, sért az szalma,
Nem lehet azon nyugalma,
Tőled vár csendességet:
Éhezik is, de egyébtűl
Abban sem, csak szent Mellyedtűl
Kéván ő elégséget.
318. Azért fogd fel, vedd magadhoz,
Emeld csókra ajakadhoz,
S tedd meleg kebeledben:
Ottan csendesen nyugtassad,
Kedved szerént ápolgassad
Szokott szeretetedben.
319. Nincsenek is méltóbb kezek
Ahhoz nyúlni, azmint ezek,
Azkikkel te illeted.
Tisztább ajakak sincsenek,
Emlők is, kik úgy tetszenek,
Mint kikkel te élteted.
320. Ez másra nem is bízatott,
Te kezed alá adatott,
Hogy tápláljad, neveljed:
Te rendeltettél Anyjának,
Téged illet, hogy gondjának
Kedves terhét emeljed.
321. Ím, azki mindent teremtett,
Éltet, nevel és legeltet,
Birtokodban adatik:
Az Istennek bölcsessége,
Örök fénye és szépsége
Tejeddel tápláltatik.
322. Azki előtt térdre esve,
Nagy rettegve s kedv-keresve
Sok száz ezeren állnak:
Várnak parancsolatjátúl,
Mihelt szó esik szájátúl,
Abban híven eljárnak.
323. De ki tudja számban tenni,
Vagy csak elmére is venni
Azokot elégséggel,
Kikkel Fia az Anyjának,
Anyja viszont az Fiának
Kedvet tett teljességgel.
324. Az most az te birtokodban
Vagyon, áll akaratodban,
Azt miként kötözgeted:
Mint akarod, úgy pólálod,
Mindenütt kedvét találod,
Azhova helyhezteted.
325. Hol gyenge orcácskájához,
Hol egyéb tagocskájához
Fordulsz és takargatod,
Hol fekvőhelyére teszed,
Onnét hol magadhoz veszed,
Úgy nézed s apolgatod.
326. Ajakadat ajakával
És orcádat orcájával
Az csók öszveláncolja,
Játszik szemed szemeivel,
Annak fénye fényeivel
Szíved úgy vigasztalja.
327. Azholott ő szompolyodik,
Ott szíved is szomorodik,
Kedvedet háborítod:
Toldod könyveit könyveddel,
És örömét örömeddel
Neveled, szaporítod.
328. Sírását érzed sírással,
Mosolygását mosolygással,
Ó, szerelmes változás!
Szemed róla le nem veszed,
Szíved tárgyának azt teszed,
Ó, gyönyörű célozás!
329. Ki látott ily Méltóságot?
Hasonló hatalmasságot
Ki az, azki érdemlett?
Nincsen kívüled más senki,
Egyedül te vagy az, azki
Élte ezekkel fénlett.
330. Az természet is csudául
Tartja, nem látott például
Azokot az dolgokot:
Kik lettek szent szülésedben,
Ki is tudhatja ezekben
Érteni az titkokot?
331. Azért méltán nagy vígságban
Vagyunk, s áldjuk buzgóságban
Te kedves szülöttedet,
Azki ennyi sok örömmel,
Édes mézzel, nem ürömmel
Töltötte bé szívedet.
332. És annak kévánt újsága
Leve alkalmatossága
Minékünk is sok jónknak.
Elhunt napunk felvirrada,
Holt életünk feltámada,
Vége leve gyászunknak.
333. Add azonban, ó Istennek
Szűz szent Anyja és mindennek
Csalatlan bizodalma:
Hogy ezen sok örömedben
Juthassak én is eszedben,
S légy életem oltalma,
334. És midőn tiszta Mellyednek,
S onnét gyövő szent tejednek
Élteted nádmézével
Az te Egyetlen Egyedet,
Kérjed (meg is hall tégedet
Szokott engedelmével),
335. Kérjed azon: megtisztítson,
Örögségembűl szállítson
Engem is kisdedségre:
Hogy úgy alázatosb legyek,
És tágosabb utat vegyek
Az örök dücsőségre.
336. És azzal új ember lévén,
Azután több jót is tévén,
Végre érdemelhessem,
Hogy azkit most te öledben
Imádok, azt az Egekben
Színrűl színre nézhessem.
337. Ím, megént újabb vígságnak,
Avagy vígságos újságnak
Jelentetnek Titkai:
Sok itt, azmit csudálhatunk,
De annak, kin vigadhatunk,
Sokkal többek okai.
338. Kelj fel, kegyes lélek, siess,
Hogy tőle messzére ne ess.
Mégyen már az szűz Anya,
Lassan ballag, nem lép nagyon,
Mivelhogy ölében vagyon
Drága kincse s aranya.
339. Nála van Egyetlen Egye:
Hogy serkenni ne engedje
Szapora járásával,
Nagy óva tészi lépését,
Kerüli felserkentését
Mindennémű gondjával.
340. Ha felébred, mely szívesen
Keresi, miként lehessen
Jobb nyugalma ölében:
Örömest úgy helyheztetné,
Azmint legjobban lelhetné
Kedvét nála létében.
341. Szemeit gyakran felfedi,
Reáborul, sűrűn szedi
Rózsáit orcájának,
Vígan mosolyog szemében,
Az Gyermek is örömében
Röpdös, s vigad Anyjának.
342. Gyakran nézi, tapogatja,
Félti: az hideg meghatja
Bépólált testecskéjét.
Oltalmazza mindenképpen,
És vigyázva viszi szépen
Egyetlen Egyecskéjét.
343. Megáll véle, mihelt mozdul,
Nagy gyorsan hozzája fordul,
Mint vagyon, tekéngeti,
Azonban továbbmentében,
Szíve teljes örömében
Ily szókkal édesgeti:
344. Drága kincsem! szép Jézusom,
Gyöngyvirágom, narcissusom,
Szívem gyönyörűsége:
Ó, mely szép, ó, mely kedves vagy!
Édességed is, ó, mely nagy!
Örömem teljessége!
345. Megyünk házában Atyádnak,
Ott első fáradságodnak
Mutasd bé te újságát.
Én pedig ő Fölségének
Hozzám való kegyelmének
Köszönöm meg sokságát.
346. Nemde vagy-é nagy örömben,
S vígan röpdözsz-é ölemben,
Én szerelmes magzatom?
Hogy odavivén tégedet,
Ajándékul személyedet
Atyádnak bémutatom.
347. Mely kedves ajándék lészesz!
Azzal mely nagy kedvet tészesz
Atyád akaratjának!
Nem is lehet semmi ennél
Kedvesebb, akármit tennél
Tüzére oltárának.
348. Ily magányos beszédekkel
Vagyon, és magát ezekkel
Útjában mulatgatja.
Ér az városban azonban,
És ott magát az Templomban
Az Úrnak bémutatja.
349. Nosza, mi is utat vegyünk
Utána, és gyorsak legyünk
Az ő követésében:
Lássuk, mely nagy szelídséggel
Áll, és engedelmességgel
Az Templom küszöbében.
350. Jóllehet tiszta ez éppen,
Nem mocskosult semmiképpen,
Mert bűn reá nem szállott,
Mindazáltal, azmint mások,
Kiknek szükség tisztulások,
Úgy ő is oda állott.
351. Szemeit lefüggesztette,
Alázatra eresztette
Egész teste állását,
Úgy várja engedelmesen,
Csendesen, szemérmetesen
Ott az Papnak áldását.
352. Ezeket azkik látjátok,
Ím, van eleven példátok,
Csak őtet kövessétek:
Tanuljatok szelídséget,
Az dagályos negédséget
Rólatok levessétek!
353. Magát ki-ki megalázza,
Az kevélységnek lerázza
Szívérűl undok férgét:
Az Isten hagyományinak
Engedjen, úgy dolgainak
Érheti boldog végét.
354. De menjünk bé az Templomban,
Legyünk ott mi is azonban,
Míg vége lész ezeknek,
Nézzük az Szűz vigadását,
Halljuk Simeon áldását,
Örülvén az Gyermeknek.
355. Ó, mely kedvet ád magának,
Midőn karjárúl Anyjának
Veszi saját kezére:
Ó, mint gyönyörködik benne,
Már meghalni is kész lenne,
Ezt érvén vénségére.
356. Ezt ösméri Istenének,
Ezt világos Nap-fényének
Az vakult nemzeteknek:
Ezt az ő maga népének
Óhajtott dücsőségének,
S Urának mindeneknek.
357. Mondja: sokan feltámadnak
Ez által, és nem maradnak
Tovább az sötétségben:
Hanem örök dücsőségre,
Homálytalan fényességre
Emeltetnek az égben.
358. És ezen közönségesen
Mindnyájan örvendetesen
Legyünk mi, ó, bűnösök!
Mert valamik itten esnek,
Azok mind érettünk lesznek,
És mivelünk közösök.
359. Érettünk mutattatik bé
Az Gyermek, hogy töltessék bé
Az Törvény tartozása:
Értünk könyörög Atyjának,
Hogy enyhődjön haragjának
Ellenünk lángozása.
360. Magára veszi vétkünköt,
Hogy béállasson bennünköt
Az régi kegyelemben.
Őtet ezeknek okáért,
Mi is ily nagy jóvoltáért
Tiszteljük félelemben.
361. Esedezzünk szent Anyjának:
Hogy általa az Atyjának
Mennyei Templomában
Légyen bémutattatásunk,
És örökös maradásunk
Annak boldogságában.
362. Búra fordul az vigasság,
Öröm után szomorúság
Kezd, ím, itten is esni:
Indul könyvező orcával
József is kedves társával
Édes Fiát keresni.
363. Amaz búsul, ez kesereg,
Hol itt, hol amott tekereg
Az utakon alá s fel.
Kérdezi ettől, attúl is,
Tudakozza innét, s túl is,
De nem találhatja fel.
364. Az anyja az asszonyoknál,
Az szűz az szűz leányoknál,
Férfiaknál az atyja
Keresi és tudakozza,
Magát több-több búra hozza,
Hogy fel nem találhatja.
365. Ó, megkeseredett szüle!
Mely keserves bánat üle
Akkor az te szíveden:
Mely szomorú étszakád volt!
Lehettél oly, majd mint megholt
Véletlen eseteden,
366. Mikor Egyetlen Egyedet,
Azzal minden örömedet
Hirtelen elvesztetted.
És az tőled hová lött el,
Nem tudván, jártál alá s fel,
De azt meg nem lelhetted.
367. Ilyet egy atya sem fajzott,
Hasonlót anya sem rajzott,
És semmi hely nem termett,
Nem volt, nem is lészen mása.
Hova-léte nem tudása
Méltán ád nagy gyötrelmet.
368. Sír is utána valóban.
Úsznak szemei nagy tóban,
Sűrő könyvezésében,
Árván maradott Anyjának
Nincs száma gyakor jajának,
S így ohajt keservében:
369. Én Magzatom! hova lettél?
Hogy meg nem térsz, hol rekedtél?
Hol vagy, én reménségem?
Ki vött el tégedet tőlem?
Hová röjtettek előlem?
Hol vagy, gyönyörűségem?
370. Ó, Jézusom, drága kincsem,
Nálad nélkül mint enyhítsem
Iszonyú bánatomat?
Ó, kedves Egyetlen Egyem,
Térj vissza, hogy öszveszedjem
Eloszlott vígságomat!
371. Térj meg, Rózsám, Gyöngyvirágom,
Virraszd fel elhunt világom,
Térj meg, édes Magzatom!
Térj meg, teljes vigasságom,
Minden kedvem, nyájasságom,
Térj meg, s űzd el bánatom!
372. Az bús Anya így kesereg,
Van Józsefen is nagy sereg
Bú s gond, fel s alá járván:
Szánja gyenge jegyesét is,
Eltévedett Gyermekét is
Könyvezi, nem találván.
373. Kettős fájdalom szorítja
Szívét, és gyakran újítja
Annak keserűségét.
Mindazonáltal biztatja
Az bús Anyát, hogy láthatja
Ezeknek kedves végét.
374. Azonban megént ohajtást
Kezd és szapora jaj hajtást
Együtt az szűz Anyával.
Nincsen is szüneti annak,
Egész étszakán így vannak
Szívek nagy fájdalmával.
375. Elfelejteni nem lehet,
Elméjekbűl ki nem mehet
Lelkek választott szépe,
Szüntelen előttök forog,
Mely után szívek háborog,
Annak gyönyörű képe.
376. Hogy magával nem lehetnek,
Örömével nem élhetnek,
Ohajtják keservesen:
Újabb-újabb ként éreznek,
És tovább is értekeznek
Felőle fegyelmesen.
377. Ó, szentséges Anya! engedd,
Hogy én hűségesen téged
Kövesselek ezekben:
Veled együtt siránkozzam,
Járjak-keljek, s bocsátkozzam
Alá Jeruzsálemben.
378. Azhova, az éj eltelvén,
Az virradó Nap felkelvén,
Siető gyorsasággal
Meg is indulsz, mégy szaporán,
Hogy béérhess oda korán,
Szomorú társasággal.
379. Vagyon József most is veled,
Ó, mely sok kénnal terheled
Itt is sebes szívedet.
Mely szívesen esedezel,
Mely serényen igyekezel
Keresni gyermekedet.
380. Néztek ide, néztek oda:
Azkit láttok, az kicsoda?
Híven tudakozzátok.
Várjátok: honnét győne fel
Az, azkit vesztettetek el.
Jaj! hogy nem láthatjátok!
381. Hol megállasz, hol elhaladsz,
Hol elöl jársz, hol elmaradsz,
Szűz Anya, búsultodban.
Látja József ezt, s könyvezi,
Vigasztalni igyekezi
Szíved ily balsorsodban.
382. De nem tud veled mit tenni,
Már az városban kell menni
Az kapuhoz érkezvén:
Hol vesztek oly reménséget,
Hogy ezt az keserűséget
Győzitek, béférkezvén.
383. Már benn lévén, jártok s keltek
Minden helyen, de nem leltek
Olyat, azki tudhatná
Megmutatni, hol lehessen:
Esik ez mely keservesen,
Ki az, ki megmondhatná?
384. Minden utcát, szegleteket,
Piacot s egyéb helyeket
Megjártok, felkerestek:
Kiket értek utól s elöl,
Kérdezitek mindenfelől,
De nyomában nem estek.
385. Mind csak hiában fáradtok,
Azzal több fájdalmat adtok
Epedő szíveteknek:
Harmadnapja van pedig már,
Hogy nem tudjátok, holott jár,
S híre nincs Gyermekteknek.
386. Lankad az ín, az szű szakad,
Hogy előtökben nem akad
Ennyi kereséstekre.
Az sok járás elfárasztott,
Az nagy bánat elbágyasztott,
Nagy gond ült szívetekre.
387. Már lábotok alig mehet,
Mindazáltal, azmint lehet,
Tovább is vigyázzátok,
És mindenütt keresitek:
Ó, mely keserven érzitek,
Hogy nem találhatjátok.
388. Ó, szűz Anya, ó, szent atya,
Kénos lelketek bánatja
Közösüljön velem is:
Hogy az fájdalmot kóstolván,
Annak ideje elfolyván
Teljen öröm engem is.
389. Ugyanis ki nem mondhatni,
Sőt, elmében sem foghatni
Azt, azmely öröm teli
Megvigasztalt szíveteket,
Ha Egyetlen Egyeteket
Sok járástok felleli.
390. Addig is jártok azonban,
Hogy végtére az Templomban
Doktorok között ülvén
Véletlen feltaláljátok.
Azhol mihelt meglátjátok,
Majd elhaltok örülvén.
391. Megeszmélvén magatokat,
Közelítvén Fiatokat,
Futnak minden bánatok,
Megfrissül bágyadt éltetek,
Megújul hervadt kedvetek,
Felvirrad hunt napotok.
392. Mindjárt az első látásban,
Abban az szempillantásban
Szakad az búnak vége:
Szemetek könyve megszárad,
Az helyében rátok árad
Minden öröm bővsége.
393. Áldjátok az Egek Urát,
Hogy Doktoroknak Doktorát,
Gyermekteket megadja.
Az sírást váltja víg beszéd,
Az újult szű örömet széd,
Régi gondját elhagyja.
394. Boldognak mondod magadat,
Szűz Anya, meglelt Fiadat
Kedvesen apolgatván,
Karodat veted nyakára,
Ajakadat ajakára
Függeszted csókolgatván.
395. Ím, én is elődben megyek,
Hogy tőled irgalmat vegyek,
Én szerelmes Jézusom:
Kérlek szűz Anyád kedvéért,
Mostani nagy öröméért
Légy kegyelmes Orvosom.
396. Engedd, hogy azon örömnek,
Az te nagy kegyességednek
Hatható malasztjábúl,
Lehessek én is érzője,
Az által lelkem őrzője
Az ördög hatalmábúl.
397. Adjad, hogy bűnöm siratván,
És ajtót tehozzád nyitván,
Mindaddig keresselek,
Míg az égben feltalálván,
Az angyalok közé állván
Ott vígan dicsírjelek.
398. Édes Jézus, én Istenem,
Uram, királyom, mindenem,
Lelkemnek üdvössége,
Ki értem, gyarló emberért
(Melynek már az pokolig ért
Bűne fertelmessége)
399. Meg akartál fogattatni,
Veretni és csúfoltatni
Mocskos gyalázatokkal,
Végre töviskoronát is
Viselni, sőt még halált is
Szenvedni sok kénokkal.
400. Ezt az te szeretetedet,
Szörnyű megöletésedet,
Az iszonyú kínokot
Akarnám illendőképpen
Említeni, és nagy szépen
Megköszönni azokot.
401. De nincs arra elégségem,
Te légy azért segítségem,
Hogy ezen nagy Titkokhoz
Nyúlhassak szent buzgósággal,
És nagy alázatossággal
Szólhassak is azokhoz.
402. Ó, mely erős szenvedések,
Véres harcok, ütközések
Győnek máris elődben:
Mennyi félelem, fájdalom,
Szorongatás, agadalom
Rohan sebhedt szívedben!
403. Még az korbácsok nem sújtnak,
Töviskoronát sem nyújtnak
Lyuggatni homlokodat,
Nem nyom még az keresztfa is,
Még az vitéz dárdája is
Nem nyitja oldalodat.
404. Mindazáltal ezer halál
Tégedet immár is talál
Ezerféle kénokkal.
Ah, ha ezek csak egy kertben,
Gyenge virágtermő-helyben
Gyűlnek ily csoportokkal,
405. Az Golgota tetejének,
Szörnyű halálod helyének
Az gyümölcse mi lészen?
Az annál is több fájdalmot,
Keményb harcot, viadalmot
Szenvedésedhez tészen.
406. Látom, miképpen bánkodol,
Izzadsz, búsulsz s fohászkodol,
Rettegő félelemmel.
Látom bő verítékedet,
Melybűl vér folyja testedet
Keserves gyötrelemmel.
407. Téged, Világ Erőssége
És az Egeknek Szépsége,
Ez iszonyú kénokban
Vajon ki hozott s merített?
Azokkal ki keserített
Te ártatlanságodban?
408. Az félelmet ki okozza,
Az vércsöppeket ki hozza,
S erődtől ki fosztott meg?
Nem más, hanem mi, vétkesek
Vagyunk ezekben mívesek,
Mi kénzunk, mi ölünk meg.
409. Tudniillik szemeidnek
Jövendő szenvedésidnek
Forog előtte képe.
Látod, mennyi kénod lészen,
Rajtad mennyi bosszút tészen
Ez világ bűnös népe.
410. Hányan vetnek meg tégedet,
Azkikért piros véredet
Öntöd kéméletlenül?
Törvényedtűl elszakadnak,
Ellened arccal támadnak,
Üldöznek kegyetlenül.
411. Szívedre ként ezek hoznak,
Nehéz izzadást okoznak,
Árasztván vércseppeket,
Az szeretet és félelem
Víjnak, nehéz győzedelem
Csendesítni ezeket.
412. Azért térdepelsz le végre
Szemedet vetvén az égre,
Azért szólasz Atyádnak,
Mondván: múljon el, Felséges
Atyám, hogyha lehetséges,
Itala ez pohárnak.
413. Ha nem lehet, vagyok készen,
Oly kén, oly halál nem lészen,
Kit te akaratodbúl
Nagy örömest fel ne vegyek,
Hogy az Emberrel jól tegyek,
S kivegyem az átokbúl.
414. Nem lévén tovább kétséggel,
Ilyen eltökéllettséggel
Vette vala fel magát
Térdeplő könyörgésébűl,
Kitette volt már szívébűl
Halál félelme dolgát.
415. De hirtelen megváltozik,
Újabb harca találkozik,
Kezd megint fohászkodni:
Kezd irtózni az haláltúl,
Általlátott sok kénjátúl,
S azokkal tusakodni.
416. Mert megént előtte forog
(Lelke azmiatt háborog
Az jövendőköt látván)
Az következő kénvallás,
Átok, szitok és káromlás,
Száját minden rátátván.
417. Most a torhák rútságának,
Kikkel szép ábrázatjának
Szépsége rútíttatik,
Irtóztatja undoksága,
És azzal szomorúsága
Megént szaporíttatik.
418. Most levetkőztetésének,
Meztelen álló testének
Irtózik szemérmétűl;
Most ostorozott hátának,
Felszakasztott oldalának
Iszonyodik sebétűl.
419. Kikre nézve, megént földre
Bocsátkozván, esik térdre,
S újonnan szól Atyjának;
De megjelenti angyala:
Nem múlhatik el itala
Ráköszönt pohárának.
420. Ó, mindenható, nagy Isten,
Én, bűnös, ezekért itten
Néked mivel tartozom?
Azki éltéért szolgádnak
Meg nem engedsz szent Fiadnak,
Ő hal meg, én változom.
421. Jóllehet számos vétkemmel,
Azzal mocskosult lelkemmel
Én poklot érdemlenék,
Hogy ottan örök kénokkal,
Együtt az elkárhoztokkal
Örök tüzet szenvednék.
422. De mivel arra rendelted,
És már el is készítetted
Egyetlenegy Fiadat,
Hogy érettünk megfizessen,
Kárhozatbúl kivezessen
Enyhítvén haragodat,
423. Reménlem, az ő halála
Nálad kegyelmet talála
Én lelkem részérűl is:
S az örök halál félelmét,
Annak iszonyú gyötrelmét
Elvészi szívemrűl is.
424. De ki tudja számban tenni,
Vagy csak elmére is venni
Azt az sok szorongatást,
Értünk Jézus azmelyekkel
Küszködik, nagy verítékkel
Tévén könyves ohajtást?
425. Az szeretet kénszeríti,
Halál félelme rémíti,
Hogy magát arra adja.
Ez, hogy az pohárt bévegye,
Amaz, hogy azt félretegye,
Erőltetéssel hagyja.
426. Ezekkel szorongattatik,
Ide s tova vonattatik
Keseredett lélekkel,
Innét az lelkek váltsága,
Onnét az kénok soksága
Várja nagy seregekkel.
427. Szenvedi is már lelkében,
Azmelyeknek elméjében
Vagyon általlátása:
Jelen vannak seregestül,
Majd elnyomja mindenestül
Azok reátorlása.
428. Ostor, lánc, torhák, kötelek,
Szögek, szitkok, csúftételek
Több kénzószerszámokkal:
Ecet, epe, dárda, kereszt,
Kiknek mérge halált ereszt
Éltére sok kénokkal,
429. Gyakran eleiben tűnnek,
Gyötrelmekben meg nem szűnnek,
Több-több fájdalmot adnak:
Kiktűl piros orcájának
És klárisos ajakának
Rózsái meghervadnak.
430. Ereje fogy, reszket teste.
Van minden tagja eleste
Erőtlen inaiban.
Az sok kén addig sajtolja,
Hogy vércseppek árja folyja
Izzadó tagjaiban.
431. Ó, hallatlan verétéknek,
Véghetetlen szeretetnek
Nem hallatott példája!
Ó, szörnyű szenvedéseknek,
Iszonyú küszködéseknek,
Ó, csudáknak csudája!
432. Midőn az Ég Erőssége
És az Világ Ékessége
Így az földre veretik,
Ily kegyetlen fájdalmokkal,
Halálos viadalmokkal
Ennyire terheltetik.
433. Kérlek, szent Anya, tégedet:
Ne bánd, Egyetlen Egyedet,
Mostani mivoltában
Ha te elődben állatom,
És azt néked bémutatom
Kénos állapotjában.
434. Mindenektűl elhagyatott,
Éppen kénokkal rakatott,
Minden dolga árvaság;
Nincs senki vigasztalója,
Nincs segéde, nincs szánója,
Igye éppen fogyottság.
435. Ím, mint fárad, siránkozik,
Egész teste harmatozik
Vércseppek folyásival,
Ládd-é, mint szorongattatik,
És mennyire nyomattatik
Keserves fájdalmival.
436. Ah, ha hozzája mehetnél
És véle együtt lehetnél
Ennyi sok kénaiban,
Mely örömest segítenéd,
Élteddel is megmentenéd
Halálos fájdalmiban.
437. De sem magát segíttetni,
Sem Anyját keseríttetni
Nem akarja ezekkel,
Hanem minket hív magához,
Hogy légyen közünk kénjához
Töredelmes szívünkkel.
438. Kévánja: társai legyünk,
Mellette vigyázást tegyünk,
S kénjait vizsgáljuk meg:
És velünk nagy jótételét,
Annyi kénok felvételét
Köszönjük, s háláljuk meg.
439. Édes Jézus, én, ím, megyek,
Hogy annyi háládást tegyek
Az te kegyességednek,
Azmég dolgaid így voltak,
Mennyi vércseppei folytak
Addig izzadt testednek,
440. És annyi ízben imádlak,
Tisztellek, késérlek, áldlak,
S könyörgök felségednek:
Engedd bűnöm bocsánatját,
Érezhessem használatját
Ennyi szenvedésednek.
441. Engedd, hogy akaratodhoz
És minden hagyományodhoz
Magamat úgy szabhassam,
Hogy éppen az tiéd legyek,
Megtántorodást ne tegyek,
Te ösvényed járhassam.
442. Elérkezvén az végóra,
Hozd dolgomat minden jóra
Akkori nagy harcomban:
Ne legyek megtántorodó,
Az halállal viaskodó
Nehéz izzadásomban.
443. Értem vérrel izzadásod,
Az haláltúl irtózásod,
Kit nehezen győztél meg,
Az örökké izzadástúl,
Pokolbéli irtózástúl
Akkor engem mentsen meg.
444. Izzadást vérrel árasztó,
Egész testét elfárasztó,
Kemény küszködésektűl
Jézus alig pihenhetett,
Hogy megint környülvétetett
Újabb szenvedésektűl.
445. Látom őtet megfogatván,
Ide s tova hurcoltatván
Az városon utcánként,
Nagy kisebbséget szenvedni,
És azáltal nevelkedni
Rajta az számtalan ként.
446. Valamerre vitettetik,
Minden helyen illettetik
Több-több bosszontásokkal.
Ó, mely nehezen eshetik,
Mikor személye sértetik
Sűrő csapdosásokkal!
447. Mely keservesen van dolga,
Midőn egy elvetett szolga
Mennynek, Földnek Urának
Pofázza gyenge orcáját,
Telipöki szemét, száját
Angyalok királyának.
448. Mennyi kisebbítést veszen,
Rajta mennyi bosszút teszen
Kajfás hamissága;
Mint dühösködik ellene,
Mondván: ölni meg kellene,
Az zsidók gonoszsága.
449. Ez döfi, amaz taszítja,
Ki rúgja, ki tántorítja
Szertelen ütésekkel,
Ez pökdös rá rút torhákot,
Az mível nagy hahotákot,
Csúfló nevetésekkel.
450. Némely száját reátátva,
Nyelvét messze kibocsátva
Szemtelenül gúnyolja,
Ez orrát felfodorítja,
Amaz fogát vicsorítja
Ellene, úgy csúfolja.
451. Amaz ajakára pittyet,
Ez orra alá hány fittyet,
Ez pedig piszegeti,
Ki reádől, feltaszítja,
Ki sáros lábbal rútítja,
Ki kövekkel illeti.
452. Most szent haja, most szakálla
Tépetik, most háta s válla
Sújtatik dorongokkal;
Az dühödt nép ugyan ordít,
Minden gonoszt reáfordít
Iszonyú nagy szitkokkal.
453. Az egész éj így megyen el,
Reggel az Nap mihelt gyön fel,
Újabb dolgok érkeznek:
Özöne nagyobb kénoknak
Árad reá, és azoknak
Tengeri nevelkednek.
454. Ó, szép Jézus, örök Isten,
Téged az Herodes itten
Csúf ruhában öltöztet,
És abban bolond módjára,
Sok száz ember csudájára
Kacagva szemléltettet.
455. Onnét visznek Pilátushoz,
És ott köttetvén oszlophoz
Erősen korbácsolnak.
Az ütések sokságábúl,
Tested hasadozásábúl
Nagy vérpatakok folynak.
456. Állj meg itt, ó, bűnös lélek,
És jól gondolkodjál, kérlek,
Ezek szörnyűségérűl:
Mezítelenné tétetett,
Az oszlophoz kötöztetett
Jézusnak szent testérűl!
457. Ím, az, ki Ura mindennek,
Ruházója földnek s mennynek,
Magának nincs ruhája:
Meztelen áll, pironkodik,
Vérében úszva bánkodik,
S lesz ez világ csudája.
458. Ím, mely nagy kegyetlenséggel,
Megdöhödött feneséggel
Hóhéra agyarkodik,
Reáemelt vesszejével
Teste minden erejével
Sújtani iparkodik.
459. Nézd, mely sűrőn gyakorolja
Ütését, és korbácsolja
Hol hátát, hol tomporát;
Hol mellyét s oldalát sújtja,
Hol más tagjaira nyújtja
Vérárasztó ostorát!
460. Ó, mely kegyetlen ütések,
Azokbúl nagy repedések
Vannak gyenge hátadon,
Szent bőröd mint hasadozik,
Tested miként szakadozik,
Ilyen erős harcodon!
461. Nincsen benned semmi épség,
Tekénteted nagy szörnyűség
Kénzott állapotodban,
Az oszlopnál leveretel,
Éppen vérben kevertetel,
S ott förtöngsz sok kénokban.
462. Mindazáltal te ezeket
Az nagy kénszenvedéseket
Tűröd nagy csendességgel,
Mint juh az nyírő kezében,
Vagy mészárszékre mentében,
Vagy olyan szelídséggel.
463. Azokrúl panaszt nem teszesz,
Sőt, valahány csapást veszesz,
Mindannyiszor engemet
Ajánlasz Atyád kedvében,
Hogy azokért kegyelmében
Vegye bűnös lelkemet.
464. Ó, Jézus, én reménségem,
Megváltóm és üdvösségem,
Ó, mindenható Isten,
Ki érettem így veretni,
Csúfoltatni s megtöretni
Nem nehezteltél itten!
465. Az te nagy szeretetedért,
Keserves szenvedésedért
Adok néked hálákot,
És bémutatom azokkal
Szívembéli fájdalmokkal
Az értem vett kénokot.
466. Ím, szent lábaidhoz esem,
Kifolyt véredben keresem
Bűntől tisztulásomat,
Ruházzon meztelenséged,
Zabolázza vereséged
Délceg indulatomat!
467. Nagy kénokot vallott tested,
S azok alatt sok elested
Az én gyarló testemet
Tartsa meg az esetektűl,
S az testi ingerlésektűl
Oltalmazza lelkemet!
468. De az én Uram Anyjának
Édes Fia sok kénjának
Mélységes tengerébűl
Mit kell itten bémutatnom,
Avagy eszéhez juttatnom
Azok szörnyőségébűl?
469. Ha teste meztelenségét
Mutatom, ily kisebbségét
Eliszonyodva nézed,
Ha sok sebét szent hátának
Látod, s kénzott oldalának,
Azt elájulva érzed.
470. És így több keserűséget
Adnék, hogysem könnyebbséget
Megsebhetett szívednek:
Több-több fájdalmot okoznék,
Nagyobb gyötrelmeket hoznék
Anyai szerelmednek.
471. Tudom ugyan, hogy ezeknek
Az szörnyű vereségeknek
Én nem kis oka lettem,
Te szívedet is bűnökkel,
Mint annyi éles tőrökkel
Keservesen sértettem.
472. De te, ó, szüzek Virága,
Kinek nagy irgalmassága,
Arról ne emlekezzél,
Azmit ellened vétettem,
Sőt, noha nem érdemlettem,
Érettem esedezzél!
473. Bűneimről szent szemedet
Fordítsd el, s tekéntetedet
Vesd Egyetlen Egyednek
Ily megtöretett testére,
S abból kifolyott vérére
Szerelmes Gyermekednek!
474. Ím, mely rongyolt, szakadozott,
Öszveveretett, s változott
Elébbi szépségében:
Minden tagjábúl vér csorog,
Nem bírja magát, tántorog
Erőtelenségében.
475. Az kénok számtalansága,
Az kifolyt vérnek soksága
Lángozó szerelmével
Vegyen ki minden vétekbűl,
Vonjon fel az esetekbűl,
Töltsön bé kegyelmével!
476. Könyörögj te is érettem,
Szűz Anya, és légy mellettem,
Hogy nyert pöröm lehessen,
Vessen oly tüzet vesémben,
Azmely minden gazt szívemben
Felgyújtson s megégessen!
477. Az testnek viszketegségét,
Az természet délcegségét
Zabola alá vegye,
Azáltal teljes éltemet
Áldja, és kévánt végemet
Adja, s boldoggá tegye!
478. Jaj, mely hallatlan kénokkal
S iszonyú gyalázatokkal
Az emberi nemzetet
Kellett, Jézus, megváltanod,
És helyére állítanod
Amaz régi esetet.
479. Nem vala az elégséges
Erre, hogy a te szentséges
Tested megverettessék,
S az sarkantyús korbácsokkal
Megszaggattatván, azokkal
Éppen ronggyá tétessék.
480. Megént újabb fájdalmoknak
És nagyobb gyalázatoknak
Kévánod tengerében
Te magadat meríttetni,
S véred éppen kivétetni
Azoknak fördőjében.
481. Elébb az viszketeg testnek,
Buja s kacér természetnek
Fizetted feslettségét,
Akarod az kevélységnek
Most, és nyalka negédségnek
Fizetni délcegségét.
482. Ilyen nagy szeretetedért,
Ennyi kénszenvedésedért
Neked én mit fizessek?
Nincs más semmim, nem tudhatom,
Ezekért mimet adhatom,
S hozzád mivel mehessek.
483. Hanem, ha megtört szívemet
S abbúl kifacsart könyvemet
Veszem, s viszem elődben,
Áldom jótéteményedet,
Emlegetem szerelmedet
Mindennémű időben.
484. Ugyanis az ki lehetne,
Mely oly acélt viselhetne
Keményedett szívében,
Hogy téged nem keserülne,
Szeme könyvben nem merülne,
Kénaid özenében,
485. És negédségét szívének,
Dagályát kevélységének,
Ezt látván, le nem rázná,
Veled együtt siránkozva,
Kénaidon csudálkozva,
Magát meg nem alázná.
486. Ím, megént lerángattatik
Köntösöd, s felszaggattatik
Sebeid béforrása:
Köntösödhöz varzott volt már
Az sok seb: ó, mely kénnal jár
Annak lerángatása!
487. Jaj, mely igen megváltozott,
Mely rongyos, mely szakadozott
Most az te gyenge tested:
Megnyílt minden sebesült ér,
Talpig elborított az vér,
Már az földet is fested!
488. Ah, mely sok darab maradott
(Mivelhogy odaragadott)
Köntösödön bőrödből,
Mikor rólad lerángatták,
S testedet meztelen hadták,
Kihúzván köntösödből!
489. Ím, mégis nincs, azki szánná
És segíteni kévánná
Ily keserves igyedet,
Nincs, kinek szíve megessék,
Sőt, hogy mérgeket tölthessék,
Újítják gyötrelmedet.
490. Azért sűrőn csoportoznak,
S újabb eszközöket hoznak
Bővülő kénjaidra;
Elsőben tésznek oly csúflást,
Hogy egy rongyos bársonypalást
Adatik vállaidra.
491. Azután nagy hahatával
Gyönnek egy fürtös kákával,
S azt mint királyi pálcát
Csúfképpen kezedben adják,
Azalatt testeden hagyják
Sok ütés kék zománcát.
492. Mert ki hátul, ki üt elöl,
Döfnek, rúgnak mindenfelől,
Reádforrott mérgekben;
Ezek tépik szakálladat,
Azok szaggatják hajadat,
Sok fürt marad kezekben.
493. Némelyek töviset szednek,
Az te szentséges fejednek
Koronát abbúl fonnak,
Melyet homlokodra tévén,
S ahhoz két dorongot vévén,
Fejedben azzal nyomnak.
494. Ó, iszonyú volta ennek:
Az tövisek tövig mennek
Megszorított fejedben;
Az ereket megszaggatják,
Az csontokot is meghatják
Minden belső részekben.
495. Buzog az általlyukadt ér,
Indul mindenfelől az vér
Esőszakadásképpen,
Elborítja személyedet,
Elfolyja minden testedet,
Vértóban állasz éppen.
496. Szemöldökök, szemek, ajak,
Bajusz, szakáll s az szép hajak
Mely rendetlenné válnak,
Az aludt vér öszvevonta,
Rút, csapos fürtökben fonta,
Mint jégcsapok, úgy állnak.
497. Némelyek elődben állnak,
És tenéked, mint királynak,
Térdet és fejet hajtnak,
Érkeznek azonban mások,
Esnek rajtad nagy csapások,
Mint bolondot, úgy tartnak.
498. Ki arcul csap, ki sújt nyakon,
Ettűl torha, attúl takony
Szent orcádra hányatik:
Kik az vérrel öszvefagyván,
Rajtad szépséget nem hagyván,
Személyed rútíttatik.
499. Az rózsákot felülmúló,
Az klárisokot megdúló
Orcádnak ékességét
Ily ocsmányságok borítják,
Melyek méltán szaporítják
Szíved keserűségét.
500. Személyed volt épen szépség,
Folyja azt most rút genyetség
Az evesült sebekbűl,
Szemed fénye víg ragyagvány,
De most az is rút, halovány,
Sűrőn folyó könyvekbűl.
501. Klárist nemzett szép ajakad,
Gyöngyvirágot termett nyakad,
Orcádon rózsák nőttek;
De azok most rút torháknak,
Vérrel egyvelölt taknyoknak
Kénos helyei löttek.
502. Homlokod liliomos kert,
Hol ezelőtt soha nem vert
Fészket semmi undokság,
De most az is rútíttatott,
Mert oda is bőven hatott
Az nyál s egyéb mocskosság.
503. Van hátadon sok barázda,
Kiket rajtad az garázda
Vitézek keze szántott,
Olyan ízecske nincs benned,
Kit, megdühödvén ellened,
Ellenséged nem bántott.
504. Nincsen rajtad semmi épség,
Testeden az seb szörnyűség,
Elnyom az nagy kénhalom:
Igazán kénok férfija
Vagy, nincs ennek semmi híja,
Egész tested fájdalom.
505. Löttél ily elvetett féreg,
Elfonnyadtál, mint az kéreg,
Ennyi szenvedésedben,
Tétettél erős sajtóban,
Megnyomattattál valóban,
Nem sok maradt véredben.
506. De mégsincs ezeknek vége,
Ellenséged dühössége
Tovább is fenekedik,
Nem is tágítnak másképpen,
Hanem, ha megölnek éppen,
S kedvek úgy elegedik.
507. Azért az fene nemzetség,
Kiben nincs semmi kegyesség,
Kiáltja nagy torokkal:
Barabbás eleresztessék,
Helyette felfeszíttessék
Jézus, az több latrokkal.
508. Mondván: emeld fel, emeld fel
Jézust, Barabbást ereszd el
Az ünnep szentségéért:
Ily kisebbségeket hallasz,
Ily gyalázatokot vallasz,
Jézus, mások bűnéért.
509. Ó, hamis törvény újsága,
Azmelynek iszonyúsága
Az poklot is felmúlja:
Az lator elbocsáttatik,
Az ártatlanra mondatik
Halálos törvény súlya!
510. Jézus, Atyád bölcsessége,
Angyaloknak dücsősége,
Királya Földnek s Mennynek,
Ki így akartál kénzatni
Érettem, koronáztatni,
S csúfja lenni mindennek,
511. Ezekért az gyötrelmekért,
Az bársonyért s tövisekért,
Kiket rajtad szemlélek,
Az kevélység szilajságát,
Nagyravágyás nyalkaságát
Irtsd ki belőlem, kérlek!
512. Tudom ugyan, hogy vétettem,
És én is nagy oka lettem
Az te szenvedésednek,
De minthogy már hozzád tértem,
És tőled kegyelmet kértem,
Engedj meg szegényednek!
513. Tövised szívem hassa meg,
Lelkemet véred mossa meg,
Bársonyod ékesítsen,
Te légy uram, fejedelmem,
Gyámolom és segedelmem,
Te Malasztod segítsen,
514. Hogy téged illendőképpen
Tiszteljelek, s járjam éppen
Csak az te ösvényedet,
Akaratodat kövessem,
És igaz szívvel keressem
Az te dücsőségedet!
515. Néked pedig, keseredett
Anya, Egyetlen Egyedet
Ilyen kénos voltában
Bűneimért bémutatom,
És teelődben állatom
Töviskoronájában.
516. Tudod, azokot szívesen
Megbántam, és keservesen
Érzem most is fájdalmát,
Megbántottam azmelyekkel,
És már azután többekkel
Nem bosszontom irgalmát.
517. Te is igyemet felvenni
Méltóztassál, s azon lenni,
Hogy kedvében eshessem:
És ez szörnyű s rettenetes
Eset után, kellemetes
Dolgait szemlélhessem.
518. Töviseért szent fejének,
Atyai örökségének
Láthassam koronáját,
Nézhessem az sok szitkokért,
Személyére hánt mocskokért
Dücsőséges orcáját.
519. Figyelmezz jól, kegyes lélek,
Szomorú dolgot beszélek
És hallatlan esetet.
Kijárt már a szentencia,
Jézus, az Istennek Fia
Halálra ítéltetett.
520. Az latrok közé állatva,
S szorgosan körülfogatva
Hóhérok csordájátúl,
Az utcákon hurcoltatik,
Szaporán csoportoztatik
Az népnek sokságátúl.
521. Nincs ábrázat, nincs ékesség,
Nincs tekintet, nincs tisztesség,
Nincs épség semmijében,
Az zsidók kegyetlensége,
Az vitézek fenesége,
Úgy rontotta testében.
522. Sűrő könyv folyja orcáját,
Bőven teli szemét, száját
Annak keserves árja,
Úgy viszi terhes keresztét,
Tántorgatja gyenge testét
Annak nagy gerendája.
523. Hol amarra, hol dől erre,
Veszi magát valamerre,
Mindenütt csak hull és kél.
Nincs ereje, hogy mehessen,
Űzik pedig, hogy siessen,
Semmi nyugovást nem lél.
524. Most elzsibbadt könyökére,
Most esik fáradt térdjére,
Most majd orrára borul,
Ki innét, ki túl rángatja,
Eldől, magát nem bírhatja,
S kereszte alá szorul.
525. Ez innét, az túl rongálja,
Ki kövekkel hajigálja,
Ki szitkokkal illeti,
Némely csucája hegyével,
Némely dorongos kezével
Taszigálja, s sebheti.
526. Elnyomván nehéz kereszte,
Vagyon szapora eleste,
De pihente nem lehet:
Rárohannak mindenfelől,
Rúgják s döfik hátul s elöl,
Menni kell, azmint mehet.
527. Omol újonnan is földre,
Onnét emelkedvén térdre,
Fel kezd ismét állnia:
De alig lép egyet-kettőt,
Inának hasonló lejtőt
Kell meginten járnia.
528. Néha magok is leverik,
Porban és vérben keverik
Szent személyét újobban;
Onnét megént felrángatják,
Káromkodva rivogatják,
S mondják, hogy menjen jobban.
529. De mivelhogy fölülmúlja
Tehetségét terhe súlya,
Azt messze nem viheti:
Ismét leroskad alatta,
Erejét mind elfogyatta:
Tovább nem emelheti.
530. Ha felkél, megént leomlik,
És minden sebe felbomlik
Az gyakor esésekbűl,
Megárad vére forrása,
Mint az patakok folyása
Az nyitott kútfejekbűl.
531. Mindazáltal mindezeket
Az nagy kénszenvedéseket
Viseli nagy csendesen.
Sőt többeket is érettünk,
Noha ellene bűnt tettünk,
Cselekedne kedvesen.
532. Ó, én Istenem, szerelmem,
Én megváltóm és védelmem,
Néked mivel tartozom,
Hogy ellened én vétettem,
Te szenvedsz mégis érettem
Te vagy rab, én változom?
533. Az kénra méltó én voltam,
Mivelhogy öszvegázoltam,
Megvetvén, törvényedet,
Magadra mégis te vetted
Annak súlyát, nem engedted
Elveszni szegényedet.
534. Ó, mely keserves, szomorú
Volt és hallatlan háború
Ezek kimenetele,
Minden kigondolt kénokkal,
Felkeresett csúflásokkal
Lévén az éppen tele!
535. Ó, mennyi véred omlott ki
Azolta is, hogy hoztak ki,
S viszed nagy keresztedet,
Minden nyomai lábadnak
Attól ugyan megáradnak,
S végigfolyják testedet!
536. Azmerre utadat veszed,
Ott éppen pirossá teszed
Az földet és köveket,
A kereszt véred kinyomja,
Annak drága miniomja
Megfest ott mindeneket.
537. Ah, mostan is hányszor esel,
Minthogy igen gyengén visel
Lábad erőtlensége,
Akármi kis rög tántorít,
Szapora botlásra szorít
Erődnek gyengesége.
538. Azonban, ímé, nagy jajjal,
Kúcsolt kézzel, tépett hajjal
Édes Anyád érkezik,
Hogy közelítsen tégedet,
Megláthassa személyedet,
Szívesen igyekezik.
539. Álljunk meg itt egy kevessé,
Tegyük magunkat részessé
Ezeknek érzésében:
Mind az keserves Anyának,
Mind az ő édes Fiának
Gyötrelme nézésében.
540. Az Anya, mihént hallotta,
Hogy Pilátus kimondotta
Törvényét szent Fiának,
Mint az mennykőtűl üttetett,
Eldőlt, s nehezen vehetett
Megéledést magának.
541. Felkél végre, azmint lehet,
Azmennyire erőt vehet,
Sietteti menését,
Rokonit melléje vévén,
S azokkal nagy sírást tévén
Keresi szerelmesét,
542. Hogy véle szemben lehetne,
Tőle végbúcsút vehetne,
Borulván orcájára,
Ha pedig az nem lehetne,
Bárcsak távolrúl nézhetne
Szerelmes Magzatjára.
543. Így az város egy utcáján,
Könyve lefolyván orcáján,
Az nép közé férkezik,
Ott szent Fia keresztével,
Gyakran eleső testével
Eleiben érkezik,
544. Azmelyet látván, földre hull,
Majd ez világbúl is kimúl
Elrémült keservében,
Soká meg sem mozdulhatott,
Mint kőbálvány, úgy láttatott
Meghidegült testében.
545. Felveszi magát végtére,
Kúcsolja kezét fejére,
Kezd iszonyú jajgatást:
Keserves tőr jár mellyében,
Melytűl sebhetett szívében
Érez nagy szorongatást.
546. Szent Fiához akar menni,
De nehéz annak meglenni
Az nép tolongásában:
Ez s az is félretaszítja,
És az útbúl kiszorítja
Odaindulásában,
547. Melyen jobban szomorodik,
Esőzése szaporodik
Megáradott szemének,
Mely orcáját elborítja,
Kénvallását szaporítja
Keseredett szívének.
548. Közelebb férkezik végre,
És újabb keserűségre
Bocsátja ottan magát,
Látván Egyetlen Egyének
Keresztemelő testének
Ily rettenetes dolgát.
549. Nézi elrongyolt orcáját,
Fejét sértő koronáját,
Nézi az sok sebeket:
Bőven folyó vérét nézi,
Nézi, és nehezen érzi
Szívében mindezeket.
550. Majd elhal nagy keservében,
Megnémul, mint kő, nyelvében,
Fia kénját szemlélvén,
Szívében sír és kesereg,
Hogy szent Fia így véntereg,
Magában így beszélvén:
551. Jaj, jaj, én édes szülöttem,
Ím, én is elődben jöttem,
De itten miket látok?
Mint lator, úgy hurcoltatol,
Szörnyű halálra vonatol,
Rajtad ez, ah, mi átok?
552. Jaj, jaj, hova hadsz engemet?
Ah, hadd tegyem le éltemet
Teveled együtt én is,
Avagy helyetted haljak meg,
Nagy örömest váltolak meg
Az magam életén is.
553. Bár eddig is kénjaidnak
Nagy terhe s gyalázatidnak
Volt volna én vállamon,
Nem látnék ennyi sebeket,
Sok egyéb szörnyűségeket
Most édes virágomon.
554. De késő már azt felvennem,
Bárcsak most lehetne mennem
Az halálra éretted,
Vagy, ha azt meg nem nyerhetem,
Legalább én is életem
Most tegyem le melletted,
555. Hogy így veled megholtomban,
Szívemet kénzó kénomban
Szakadjon utolsó vég,
Annak sebes tüze másként,
Gyújtván bennem mind több-több ként,
Szívemen mindenkor ég.
556. Édes szívem, drága kincsem,
Állj meg, terhed hadd segítsem,
Add reám keresztedet!
Látom: kifolyt minden véred,
Míg az Kálváriát éred,
Nem viheted terhedet!
557. Ó, én ártatlan virágom!
Köd nélkül való világom!
Ó, kedves napom fénye!
Mely igen megsetétedtél,
Mindenektűl megvettettél,
Minden jónak örvénye!
558. Így keseregvén szívében,
Nincsen száraz személyében
Rajta folyó könyvétűl,
Azonban elébb kezd menni,
Végbúcsút akarván venni
Ő Egyetlen Egyétűl.
559. Bízik is, hogy odaszorul,
Édes orcájára borul,
S megmossa azt csókokkal;
Hol most helyén a rózsáknak
Van moslékja rút torháknak
Azokhoz sült varokkal.
560. De onnét visszakergetik,
Fiát pedig siettetik,
S döfölik, hogy nem mehet;
Ezt keserves Anyja látja,
Fáj a szíve, mert sajátja,
Fáj, de arrúl nem tehet.
561. Hol találtatik oly elme,
Kinek van annyi értelme,
Mely az árva Anyának
Szíve nagy keserűségét,
Sok jaját és szörnyűségét
Kimondhassa kénjának?
562. Ellankadt és elfáradt már,
Alig piheg, nehezen jár,
Mégis utána megyen,
Most erre, most amarra tér,
De szent Fiához úgy sem fér,
Mondja: jaj, jaj, mit tegyen?
563. Majd kettéhasad szívében,
Reszket minden tetemében,
Látván, hogy már elveszti
Két szeme kedves világát,
Édes Fiát, szép virágát;
Magát halni ereszti.
564. Ó, édes Jézus, azokért
Az hallatlan fájdalmokért,
Kiket szent Anyád érzett,
Midőn ily kénos voltodban,
Az keresztfát hurcoltodban,
Téged követvén, nézett,
565. És azkikkel sebesedett
Te szíved is, keseredett
Anyádat ott tekéntvén,
Add, hogy ösztöne ezeknek
Az sok kénoknak, sebeknek
Engem is felserkentvén,
566. Én is az én keresztemet
Vegyem fel, és vezéremet,
Tégedet kövesselek,
Az te szent kereszted adjon
Erőt, és velem maradjon,
Hogy el ne veszesselek!
567. És az én keresztem fája
Üdvösségem zöld pálmája
Légyen, s meg ne száradjon,
Hogy az tűzrevaló fákkal
Ne égjen meg, és azokkal
Veszélyre ne maradjon!
568. Hívek, ide siessetek,
Méltó háládást tegyetek
Jézusnak, mind magának,
Mind az ő megkeseredett,
Elbágyadott, elepedett,
Szerelmes, szent Anyjának!
569. Annak sok kénját s megholtát,
Ennek siralma nagy voltát
Kegyes szívvel üljétek:
Itt mind az jajnak s panasznak,
Mind kegyelemnek s malasztnak
Nagy az Titka, higgyétek;
570. És azmint az szeretetnek,
Úgy az szomorú esetnek
Van hallatlan csudája:
Akar az árva Anyának,
Akar ő édes Fiának
Tekéntessék példája.
571. Ha az kénoknak sokságát,
Az szeretetnek nagyságát
Szemléljük és vizsgáljuk:
Hogy valaki ilyet vallott,
Sőt csak látott is vagy hallott,
Azt sohol nem találjuk.
572. Azki semmiben nem vétett,
Minket teljesen szeretett,
Ím, miként hurcoltatik:
Bánnak véle kegyetlenül,
Mint lator, nagy szertelenül
Az halálra vonatik.
573. Nincsen senki könyörülő,
Esetén sok az örülő,
Rajta minden kegyetlen:
Rá csoportosan rohannak,
Testérűl mindent levonnak,
Marad csupa meztelen.
574. Rajta az sebek újulnak,
És bő pataki indulnak
Onnét forró vérének:
Kik újonnan elborítják
Egész testét, szaporítják
Tengerét keservének.
575. Azki teremt mindeneket,
Az földet és az egeket
Ruházza s ékesíti,
Annak nincsen öltözete:
Az maga saját nemzete
Urát így kisebbíti.
576. Azki szüzebb minden szűznél,
Tisztább az napbéli tűznél,
S teljes szemérmességgel:
Minthogy meztelen áll éppen
Az világ előtt, ilyképpen
Van mely nagy szégyenséggel.
577. Áll szelíden és csendesen,
Fogadja engedelmesen
Azmi néki hagyatik:
Azmint hóhéra akarja,
Feje, lába, keze, karja
Azszerint rakattatik.
578. Most kezét, most lábát adja,
Azmint az nékie hagyja,
Alája az szögeknek:
Szenvedvén kegyes tűréssel,
Noha esnek nagy séréssel
Lyuggatási ezeknek.
579. Itt figyelmesen álljunk meg,
Istenünknek tekintsük meg
Ily csendes szenvedését:
Lássuk az őtet kénzóknak,
Kegyetlen hóhér zsidóknak
Rajta dühösködését!
580. Az keresztnek magos fala
Hosszabban fúratott vala
(Minthogy hozzá nem mérték),
Mint szent lábai nyúlhattak:
Azmíg oda nem húzattak,
Az fúrást el sem érték,
581. Mert az sok kénos sebektűl,
Az inak is ő helyektűl
Hátrább zsugorodtanak,
És a lábak is azokkal,
Rövidbekké lettek sokkal,
Mint azelőtt voltanak.
582. Azért, hogy oda érnének,
Azholott fúrást tévének,
Megrövidölt inai:
Húzzák, vonják nagy erővel,
Azmíg az fúrás helyével
Megegyeznek lábai.
583. Ó, gyütrelmeknek gyütrelme,
Melyen elbódul az elme,
Ó, hallatlan dühösség!
Kikhez nem említ hasonlót,
Népet sem tud ily káromlót
Soha semmi régiség!
584. Ím, miként megszakadoztak,
És egymástúl eloszlottak
Ízei az csontoknak:
Oly részecske nincsen benne,
Mely helyébűl ki nem menne
Kénja miatt azoknak.
585. Általszögezett tenyere,
Meglyukasztott lába ere
Áraszt vérfolyamokot,
Felszaggattatott háta is,
Tövissel font homloka is
Szaporítja azokot.
586. Vérben van talpig tetétűl,
Rajta lévő sok sebétűl
Gondold: mely kénban lehet!
Fejét akárhová hajtsa,
És nyugodalmát óhajtsa,
Könnyebbséget nem vehet.
587. Ha azt balfelé ereszti,
Az tövisnek elrekeszti
Sértő fullánkja onnét:
Ha bocsátja jobbja felé,
Az akad ottan is belé:
Nincs nyugalma sohonnét.
588. Elfárad, ha felemeli,
Ha alábocsátja, leli
Annál nagyobb fájdalmát:
Veszettül van dolga éppen,
Nem találja semmiképpen
Keresett nyugodalmát.
589. Van ily gyötrelmes kénokban,
Ily nyomorult állapotban
Fia az nagy Istennek:
Ennyire sebesíttetik,
Az kereszthez szögeztetik
Alkutója mindennek.
590. Mindazáltal: mindezekben
Az kénos szenvedésekben
Nem gondol úgy magával,
Mint az mi üdvösségünknek,
Elébbeni esetünknek
Helyreállításával.
591. Ó, Jézusom, én vétettem,
Az veszély mégis helyettem
Ímé, tégedet talált!
Az hamis szolga én voltam,
Ki Uramat elároltam,
Én érdemlettem halált.
592. Ó, veszett, mit cselekedtem?
Az jóért gonoszt fizettem
Néked, jó Istenemnek:
Sok bosszúval illettelek,
Félretévén, megvettelek,
Kútfeje életemnek.
593. De kérlek téged, Uramat,
Ne nézzed bűnös voltomat,
Tekénts reám kegyesen,
Tisztíts meg bűnöm szennyébűl,
Hogy érdemed gyümölcsébűl
Legyek én is részesen!
594. Két szemem merül esőben,
Zokogva esem elődben
Csókjára az sebeknek:
És lelkemet odazárom,
Tudom: nem lész semmi károm
Röjtekében ezeknek.
595. Orvos patikám szent véred,
Mellyel lelkem mihelt éred,
Azontul megvigaszik;
Tövised kedves virágom,
Addig van hasznos világom,
Meddig az meg nem aszik.
596. Ezeket mind te magadnak,
Mind a te édes Anyádnak
Együtt sok sérelmével,
Uram, néked bémutatom,
És te elődben juttatom
Szívem töredelmével.
597. Kiket belső- s külsőképpen
Megkeseríttetvén éppen
Mindketten viseltetek:
Te testednek sok kénjában,
Anyád szíve fájdalmában,
Azmidőn szenvedtetek.
598. Viselsz azmennyi sebeket,
S azzal járó gyütrelmeket
Te kénlátó testeden:
Ő is belső keservében,
Annyi tőrt érez szívében,
Te szörnyű eseteden.
599. Ah, mely szomorú lehetett
Akkor is, rád mint nézhetett,
S mit tudhatott mívelni,
Midőn már kereszten lévén,
Azt az földről fel is vévén,
Fel kezdették emelni?
600. Azonban az földre omol,
És azzal inkább megromol
Már felfüggesztett tested:
Minden csontok megindulnak
És helyekbűl kimozdulnak,
Lévén ily nagy megested.
601. Az sebek megnyílnak jobban,
Véred megindul újobban,
S folyását szaporítja,
Megpirosítja az földet,
Nem enged ott lenni zöldet,
Rózsa színnel borítja.
602. Szemed akárhová vessed,
És könnyebbséged keressed,
Nem lelsz egyebet, csak ként:
Két lator közé függesztnek,
Ott is szeme az egyiknek
Rád káromlással teként.
603. Az vitézek sorsot vévén,
És azt köntösödre tévén,
Egymás között felosztják,
Ellenségid káromkodnak,
Szapora hahatát mondnak,
Bús szívedet bosszontják.
604. Kiáltják rút káromkodva:
No, azki nagy bizakodva
Mondod vala az minap,
Hogy az Templomot elrontod,
És azt helyére állatod,
Meddig elmúlt három nap.
605. Orvosold mostan dolgodat,
Megszabadítván magadat,
Tégy tested sok kénjárúl;
Most vagyon ideje ennek,
Ha Fia vagy az Istennek,
Szállj le az keresztfárúl!
606. De veszed csendes tűréssel,
Nemhogy bosszúság-űzéssel
Érzenéd te ezeket:
Sőt, szeretettel gerjedezsz,
Atyádnak értek esedezsz:
Bocsássa meg vétkeket.
607. Azután az hozzád térő
És bűneit megösmérő
Latrot azzal biztatod,
Hogy viszed Paradicsomban,
És magaddal együtt abban
Még ma bé is iktatod.
608. Adod minékünk Anyádat,
És engeszteled Atyádat
Elébbi haragjában,
Azért, nemde, remélhetünk,
Sőt, bizonyosak lehetünk
Ezután irgalmában?
609. Lelkünknek szorongatója,
Akarmely nagy bűn csomója
Legyen ránk hurkoltatva,
Szent Fia elégtétele
Biztat, hogy annak kötele
Meg lészen oldoztatva,
610. Midőn az téged kénzóknak,
Ellened káromkodóknak
Vétkek megbocsáttatik,
És amaz bűnre bátornak,
Melletted függő latornak
Paradicsom adatik:
611. Ki lehet hát, azki ebben
Az hallatlan kegyelemben
Bátran ne bizakodjék?
Csak kifeseljen bűnébűl
És szíve töredelmébűl
Tehozzád ragaszkodjék!
612. Holott magad készakartva,
Érettünk nagy harcot tartva,
Kévánsz szószólónk lenni,
És haragjábúl Atyádnak,
Birtokábúl az Sátánnak,
Kegyelmesen kivenni.
613. Mi is teneked ezekért
Az sok jótéteményekért
Nagy alázatossággal
Szüntelen hálákot adunk,
És dicsíreteket mondunk
Tartozó buzgósággal.
614. Abban egész hittel lévén,
Hogy már dolgunkat felvévén
Végig leszesz mellettünk,
Akarmely nehéz ügyünkben
Szent Atyádnál életünkben
Esedezel érettünk.
615. Azmelyért mi sem tágítjuk,
De újítván szaporítjuk
Az te dicsíretedet:
Áldjuk, tiszteljük, uralljuk,
Féljük és felmagasztaljuk
Te szentséges nevedet.
616. Azonban kifolyván az vér,
Megüresedik minden ér
Az éltető melegtűl,
Elvész minden ékességed,
Halni tér elevenséged
Az sok gyütrődésektűl.
617. Tövis-hatotta fejedet,
Sokképpen sebhedt testedet
Nincs hol könnyebbíteni;
Akár elfáradt lábaddal,
Akár elbágyadt karoddal
Kezded azt segíteni.
618. Sőt, így fájdalmid újulnak,
Mert mozogván megindulnak
Forrási az sebeknek:
Akár fel, akár le veted
Szemedet, de nem lelheted
Segítségét ezeknek.
619. Az Nap és Hold szomorodik,
Az tiszta ég háborodik
Hallatlan sötétléssel,
Az kősziklák hasadoznak,
Az magos fák romladoznak
Iszonyú repedéssel.
620. Az koporsóknak márványi,
Pogány istenek bálványi
Felnyílnak s elromolnak:
Vitorlája az Templomnak
Kettészakad, sok halomnak
Töltvényi leomolnak.
621. Az egész földnek és mennynek,
Azokban lévő mindennek
Van szörnyű változása:
Az Istennek magának is,
Nem kedvezvén Fiának is,
Van most búslakodása.
622. Mert nem hallja meg kérését,
Noha látja epedését
Ily halálos harcában,
De hagyja ottan csak magát,
Még nem végzi kezdett dolgát
Lelkünknek váltságában.
623. És midőn már az epének
Ecettel közlött mérgének
Italát megízlette,
Végre Atyjának ajánlván
(Feje nyakára hajolván)
Lelkét kieresztette.
624. Ó, Uram, azki érettem
(Minthogy halált érdemlettem)
Az keresztnek oltárán
Atyádnak feláldoztattál,
És engemet megváltottál,
Piros véred nagy árán!
625. Ím, én is nagy alázattal,
Földre csüggő ábrázattal
Szent lábaidhoz esem,
És néked vallván magamat,
Tovább már rvosságomat
Csak tenálad keresem.
626. Megvallom, tőled elszöktem,
Ellened pártot ütöttem:
De meg akarok térnem,
Azmelyre, kérlek, erőt adj,
S tőled elszakadnom ne hagyj,
És több pártolást érnem.
627. Oldalad felnyitásának,
Lábaid lyuggatásának,
S kezeidnek sebiért,
Azokbúl buzgó vérednek,
Értünk letett életednek
Könyörgök érdemiért.
628. Ha méltóztattál felvenni
Azokot, ne engedd lenni
Haszontalanul bennem,
Hanem adjad kegyelmesen,
Hogy azok által lehessen
Üdvösségemet vennem!
629. Az ostor, vessző, tövis, nád,
Káromlás, szitok, hamis vád,
Szög, dárda, kereszteddel,
Kiket viseltél érettem,
Azmiben eddig vétettem,
Mossa el azt véreddel!
630. Add, hogy az testnek, világnak,
Azokkal minden hívságnak
Egészlen meghalhassak,
Azután teljes hűséggel,
Igaz tökéletességgel
Csak néked szolgálhassak!
631. Feltámadván haláloddal,
Erősítő malasztoddal
Tartassam meg azvégre,
Hogy holtod adja éltemet,
Sok kénod boldog végemet
Az örök üdvösségre!
632. Téged is, ó, elepedett
Anya, azki Szerelmedet
Szemlélted keservesen
Szent Atyjához kiáltani,
És lelkét kibocsátani
Az keresztfán csendesen:
633. Köszöntelek nagy zokogva,
Néked mindenestül fogva
Magamat bémutatván,
És ily keserves igyedet,
Egyetlen egy szülöttedet
Veled együtt jajgatván.
634. Kérlek, te se feledkezzél
Rólam, hanem emlekezzél
Az te édes Fiadnak:
Légyen irgalmas mindenkor,
Főképpen éltem végekor
Nékem, bűnös szolgádnak!
Pozsonyi Boldogasszony
635. Tedd le keserűségedet,
Ó, szűz Anya, és szívedet
Töltsed nagy vigassággal!
Szálljon le árja szemednek,
Orcád áztató könyvednek
Vess véget gyorsasággal!
636. Ím, Jézus, ki sok kénokkal
Az véle függő latrokkal
Halálra vitettetett
És felfeszíttetett vala,
Az keresztfán meg is hala,
S végre eltemettetett.
637. Az te szerelmes Magzatod
Feltámadt (majd megláthatod),
És él dücsőségesen,
Mely az halálnak hatalmát,
Az Sátánnak birodalmát
Megrontotta nyertesen.
638. Erős zárját az pokolnak
Feltörte, és sok fogolynak
Adott ott szabadulást,
Azután nagy nyereséggel,
Győzedelmes dücsőséggel
Tett onnét megfordulást.
639. És az te édes szülötted
Legelsőben is előtted
Kévána megjelenni:
Dücsőséges mivoltában,
Szíved bús állapotjában
Azzal újulttá tenni.
640. Fiúi szeretetébűl,
Annak minden örömébűl
Részeltetni téged is:
Tudván, mennyi gyötrelmekben,
Amaz nagy szenvedésekben
Volt érette szíved is.
641. Nézd, mint tündöklik orcája,
Mint az hó, olyan ruhája,
Van véle nagy sokaság,
Melyet az halál torkábúl
Vett ki, és megváltásábúl
Követ immár boldogság!
642. Azt együtt önnönmagával,
Dücsőült állapotjával
Tenéked bémutatja,
És néked is, mint magának,
Engedelmes, hű szolgának
Egyen-egyen állatja.
643. Őtet mint Istent s megváltót,
Atyjával közös alkatót
Tisztelik és imádják,
Néked, mint Isten Anyjának,
Mennynek s Földnek Asszonyának
Böcsületedet adják.
644. Az megváltás az ő dolga,
De, hogy az Úrbúl lén szolga,
És született érettünk,
Azért te dicsőíttetel,
Áldatol és tiszteltetel
Mind itten, mind felettünk.
645. De kinek fér elméjében,
Ki foghatja meg szívében
Az te nagy örömedet?
Kit eltemettél az minap,
Látván élni ez mái nap
Szerelmes Gyermekedet.
646. De ó, mely szelídséggel vagy,
Alázatosságod mely nagy,
Hogy így örvendeztetel:
Mondván magad szolgálónak,
És azokra nem méltónak,
Azkikkel tiszteltetel.
647. Az megszabadult lelkeknek,
Véle lévő seregeknek
Azmennyi számát nézed,
Az te Egyetlen Egyednek
Jelenlételén szívednek
Annyi örömét érzed.
648. Azkiért annyit epedtél,
Rettenetes ként szenvedtél,
Látod már Szerelmedet:
Látod, látod dücsőségben,
Mint az Nap, oly fényességben
Látod drága kincsedet.
649. Nosza, terjeszd ki karodat,
Győj közelebb, és magadat
Bocsássad ölelésre:
Siess kedves illatjára
És békességes csókjára,
S abban gyönyörködésre!
650. Megdücsőült személyével,
Veled közlött örömével
Teljen szíved kedvesen:
Örülj azoknak az jóknak,
Minden vígságra méltóknak,
Örülj, örülj szívesen!
651. Nézd tövissel font homlokát,
S csapdosott orcáját, nyakát,
Nézd, most mint tündöklenek,
Nézd meglyuggatott kezeit,
Azoknak véres sebeit,
Mely ragyagva fénlenek!
652. Felszakasztott oldalának,
Vére tágas folyamának
Nézd széles csatornáját:
Nézd, most onnét nem csorog vér,
De adja minden sebes ér
Tündöklő ragyogványát!
653. Mint az rózsák, virágoznak
Az sebhelyek, s illatoznak
Mennyei balsamommal:
Most már gyönyörűségesek,
Dücsőültek, s nem teljesek,
Mint elébb, fájdalommal.
654. Ó, mely kedves édességet,
Szeretetet, békességet
Nyújtanak most mindezek:
Vér helyett gyönyörűséggel
Folynak, és nagy édességgel,
Sebes oldal, láb, kezek!
655. Ezeknek bő folyamábúl,
Lélekgyógyító borábúl
Végy most annyi örömet,
Minap az kénok idején,
Az Kálvária tetején
Vettél mennyi gyötrelmet!
656. Elment már az tél mordsága,
Az kemény szelek vadsága,
Az homályok elmúltak.
Az Nap ragyagva tetszett fel,
Az kévánt jó idő gyött el,
Az vígságok újultak.
657. Elgyött napja az örömnek,
Azmelyen méltó mindennek
Bánatját félretenni,
És feltámadott Urának
Örülni, s édes Anyjának
Szolgálatjára menni.
658. És együtt az angyalokkal
Őtet dicsérő torokkal
Vígan így énekelni:
Szűz Anya, légy nagy örömben,
Mert az, kit tiszta méhedben
Érdemeltél viselni,
659. Az az halált megrontotta,
Feltámadt, azmint mondotta,
Mindnyájunk örömére:
Bizony, bizony feltámadott,
S teljes reménséget adott
Lelkünk üdvösségére!
660. Te esedezzél érettünk,
Vigyázz ránk és légy mellettünk
Az te édes Fiadnál!
Ó, szentséges szűz Anyaság,
Kiben nagy az irgalmasság,
Azért minket se hagynál!
661. Az bűntűl, azmelyben valánk,
Avagy ugyan beléhalánk,
Add, hogy mi is keljünk fel:
Az régi szennyet levetvén,
Az igazságot követvén
Tisztább köntöst vegyünk fel!
662. Azután jobb őrizetben
Élvén ez gyarló életben,
Viseljük azt oly tisztán,
Hogy makulája ne legyen,
Mikor eleiben megyen
Lelkünk életünk fottán.
663. Miolta dücsőségesen
(Az halált, poklot nyertesen
Meggyőzvén) feltámadott
Az Úr mi üdvösségünkre,
Azolta nagy örömünkre
Négyszer tíz nap virradott.
664. Vagyon megint min vigadnunk,
És miért hálákot adnunk
Az mi édes Urunknak:
Érkezvén nagy dücsősége,
Magasztaltatván fölsége
Dücsőült Királyunknak.
665. Most van öröme ideje,
Most van virágzó mezeje
Érdemlett pompájának,
Most dücsőül diadalma,
Most adatik meg jutalma
Győzedelmes harcának,
666. Midőn ezen harca után,
Kin az Halál, Pokol, Sátán
Tőle meggyőzettetett,
Mégyen az egek feliben,
S ül ott királyi székiben,
Mely néki készíttetett.
667. Helyheztetik az Atyjának
Jobbjára, diadalmának
Koronája adatik,
És az tétetik fejében,
Az Égnek nagy örömében
Mindenektűl áldatik.
668. Te is, ó, emberi nemzet,
Kinek szabadulást szerzett,
Örülj ily jó Uradnak:
Örülj nagy győzedelmének,
Azzal nyert dücsőségének,
Örülj te Királodnak!
669. Örülj pompás ünneplésén,
Égben Atyjához menésén:
Örülhetsz is szívesen,
Mert azzal arra nyit ajtót,
Hogy minden hozzá óhajtót
Maga után vihessen.
670. Azonban ottan helyünköt
Szerezze, azhol bennünköt
Tehessen kész szállásra
Atyai örökségében,
És annak dücsőségében
Végetlen maradásra.
671. Méltó, méltó itt vigadnunk
Az Úrnak, s hálákot adnunk
Ilyen nagy jótétéért,
Azki megváltván bennünköt,
Készíti mennyben helyünköt
Lelkünk üdvösségéért.
672. De ti is, ó, Szerafinok,
Erősségek, Kerubinok,
Mind az Arkangyalokkal,
Ti is, ó, hatalmasságok,
Égi minden uraságok
Az angyali karokkal,
673. Jertek ide örvendezve,
Énekekkel zengedezve
És kedves hozsannával
Siessetek eleiben
Annak, ki az Ég feliben
Megyen ilyen pompával!
674. Ím, gyön az Úr fényességgel,
Nyissátok fel sietséggel
Kapuit az Mennyeknek!
Gyön dücsőült állapotban:
Mint Nap, fénlő ruházatban
Királya az Egeknek.
675. Azmikor ment volt innét ki,
Nem volt akkor véle senki,
Gyön most sok ezerekkel:
Szenvedésének hasznárúl
Tészen s feltámadásárúl
Bizonyságot ezekkel.
676. Méltó azért, vigadjatok,
Szökdécselve tapsoljatok
Uratok diadalmán:
Az ellenségek elvesztek,
Pokol kapui leestek,
Nyertes lén az Oroszlán.
677. Nyertes az Ábrahám Magva,
Gyön dücsőséggel ragyagva
Szent Atyjához mennyekben,
Hol az régi romlásokat
Helyrehozza, s lakosokat
Szerez megént ezekben.
678. De köszöntvén személyedet,
Legelsőben is tégedet
Híjlak ide örülni,
Szűz Anya, édes Fiadnak
Dücsőségére, és annak
Kedvében részesülni.
679. Örülj azért itt, és vigadj,
Szent Fiadnak is többet adj
Azzal nagy öröméhez:
Nézzed, mely gyönyörűséggel
És mely pompás dücsőséggel
Közelít ez az Éghez!
680. Nézd, mely szép áldástétellel
És kedves búcsúvétellel
Távozik el előled:
Vissza miképpen tekénget,
Fejet hajt, s reád integet
Távulb lévén is tőled.
681. Te is hasonlatosképpen
Végy hát búcsút, s áldd meg szépen
Útra indulásában,
Nyissad fel éppen szívedet,
Öntsd ki teljes szerelmedet
Tőled elválásában!
682. Ó, gyönyörű búcsúvétel!
Ez nem oly gyötrelemtétel,
Melyet az múlt napokban
Bethaniában tettetek,
Azmikor búcsút vettetek
Egymástúl nagy kénokban.
683. Mert akkor kénszenvedésre,
Most pedig örvendezésre
Megyen édes Magzatod:
Megyen örök dücsőségre,
Megyen királyi fölségre,
Azmint, ím, most láthatod.
684. Akkor halálra vitetett,
Sok kénokkal illettetett
Az kegyetlen népektűl:
Most azért dücsőíttetik
És áldottnak hirdettetik
Az égi seregektűl.
685. Akkor áradt szemeinek
S onnét csurgó könyveinek
Hány cseppe vert tégedet:
Most annyi vigasság telje,
Sőt ugyan szárnyán viselje
Örvendező szívedet!
686. Akkor halálra mentében,
Olyan keserves ügyében
Mely nagy jajjal követted:
Mostan menvén királyságra,
Kelj hasonló vigasságra,
Mint akkor kesergetted!
687. De ne késsél csak ezekben,
Oda fel is, az egekben
Tekéntsd az örvendezést:
Halld az angyalok örömét,
Áldván az Úr győzedelmét,
Halld az víg zengedezést!
688. Nézzed az pompás ünneplést,
Amaz angyali éneklést:
Szent, Szent, Szent, víg hangzással:
Valamit tud az szeretet,
Ott az mind elévétetett
Nagy dicsíretmondással.
689. De mely gyönyörű édesség,
Avagy édes gyönyörűség
Teli akkor szívedet,
Azmidőn az Atya Isten
Megszólítja végre itten
Te édes Gyermekedet,
690. Mondván: jelen vagy, jelen vagy,
Én Szerelmem, azmelyen nagy
Atyai vigasságom:
Jelen vagy, Testté lett Ige,
Szűz Anyád gyönyörűsége,
Bírjad immár országom!
691. Igaz Istenség, Emberség,
Velem örökös Egyesség,
Országom Dücsősége,
Ülj bé királyi székedben,
Adatván immár kezedben
Atyádnak öröksége!
692. Az nemzetek hatalmodban,
Az angyalok birtokodban
Már örökösön lesznek:
Azok mind földön, mind mennyen,
Mind alatt, mint pedig fennyen
Néked nagy áldást tesznek.
693. Te szent neved tiszteltetik:
Azmi azáltal kéretik,
Az meg is lészen adva:
Arra térdek meghajolnak,
Téged Uroknak vallonak
Dicséreteket mondva.
694. Ti is, angyalok karjai,
Egeknek zengő rajai,
Új éneket kezdjetek,
Az győzedelmes Királynak,
Én Fiamnak, Ég Urának
Tiszteletet tegyetek!
695. Ezt hallván megzendül az Ég,
Az sok áldásban nincsen vég,
Kiáltván vigassággal:
Az Istennek Fia éljen,
Az ártatlan Bárány éljen,
Éljen hatalmassággal!
696. Az Békesség Fejedelme,
Bűnös Lelkeknek Védelme,
Életek megadója,
Az örök Dücsőség fénye,
Gyámoltalanok Reménye,
Az Halál megrontója!
697. Éljen az megszabadító,
Poklot s halált meghódító
Isten, és uralkodjon:
Éljen nagy dücsőségesen,
És ennek örvendetesen
Minden hálákot adjon!
698. Ó, örömeknek öröme!
Győzedelmek győzedelme!
Ó, hallatlan vigasság!
Ez senkinek nem adatott,
Avagy csak nem is hallatott
Valaha ily méltóság.
699. Egyedül maga Fiának,
Jutalmul nehéz harcának
Ezeket készítette
Az Atya Isten, azmikor
Az Égben menetelekor
Jobbjára helyheztette.
700. Azért te kedves Fiadnak,
Egyszersmind édes Uradnak,
Boldog Anya, örvendezz,
És együtt az angyalokkal,
Víg hozsannamondásokkal
Örvendezve zengedezz!
701. Ki ül jobbján az Atyjának,
És minden Uraságának
Részesévé tétetett:
Az Föld és Menny függ kezébűl,
Elébbi szegénységébűl
Ily nagyra emeltetett.
702. Az töviseknek helyében
Tétetett most már fejében
Dücsőség Koronája,
Az rongyos bársony változott,
Dücsőült volta mást hozott:
Boldogság már ruhája.
703. Azki ez földön csúf vala,
Illetlenül meg is hala
Az sok kisebbségekben,
Most az angyalok urallják,
Szentnek és áldottnak vallják
Szüntelen énekekben.
704. Ó, drága Szűz, cselekedjed,
Hogy énnékem is engedjed
Részesülnöm ezekben!
Azkiért én is áldalak,
Édes Anyámnak mondalak
Téged teljes éltemben.
705. De téged is, lelkem díja,
Szűz Anyának édes Fia,
Ezért az nagy vígságért
Kérlek: add, az égben járjon
Elmém, attól el se álljon
Ez világi hívságért!
706. Te, ki az bézárt Egeket
Megnyitottad, és helyeket
Szerzesz ott híveidnek,
Add, hogy én is szolgád legyek,
S olyan szolgálatot tegyek,
Azmely tessen kedvednek!
707. S végre elfutván pályámat
(Hogy ott vehessem pálmámat)
Az Égben emeltessem,
És az te dücsőségedet
Szemlélvén, ott szent nevedet
Örökké dicsírhessem.
708. Ó, az Isten szerelmének,
Véghetetlen kegyelmének
Mely nagy irgalmassága!
Mely nagy és mely csudálandó,
De meg nem hálálhatandó
Hozzánk való jósága!
709. Az nem vala elégséges,
Hogy értünk az ő szentséges
Fiát elbocsátotta:
Az számtalan sok kénjával
És keserves halálával
Lelkünket megváltotta.
710. De azt is megcselekedte,
Hogy az égbűl eresztette
Szent Lelkét is közinkben,
S annak reánk szállásával,
Vigasztaló malasztjával
Erősített szívünkben.
711. Hasonló az az Atyához,
Azszerént édes Fiához
Az Isteni Fölségben,
És származik mindkettőtől:
Ettől is, mint Teremtőtől
Vagyon minden függésben.
712. Méltó azért: hálát adjunk
Ezért is, és áldást mondjunk
Az Úrnak buzgósággal:
Teljes szívvel örvendezzünk,
S ez titkokrúl emlekezzünk
Nagy alázatossággal!
713. Gyűltek volt Jeruzsálemben
Az Apostolok mind egyben,
Telve jó reménséggel,
Az szűz Anya is azokkal
Ott volt az hű asszonyokkal
Anyai kegyességgel.
714. Istenes beszélgetésben
S mennyei elmélkedésben
Foglalják ott magokat:
Elválván tőlök végtére,
Azmiket az Úr ígére,
Emlegetvén azokat.
715. Ment fel mely dücső