A Magyar Művelődéstörténeti Lexikon szócikke
Költő. A 17. sz.-i familiáris udvari költő tipikus
pályaívét futotta be: ref. köznemesi családba született, Comenius keze alatt
tanult Sárospatakon, majd füleki seregbíró, 1663-tól Wesselényi Ferenc nádor
belső bizalmi embere, titkára. Ura halála és az összeesküvés kitudódása után
rövid időre maga is börtönbe került. Wesselényi özvegye, Széchy Mária számára
továbbra is támaszt nyújtott ügyvédi szolgálataival, de katolizálván megvált a
családtól, s a Gömör m.-i adminisztrációban kamatoztatta kiváló jogászi
képességeit és ismereteit. Többször is betöltötte az alispáni tisztet, országgyűlési
követ is volt; II. Rákóczi Ferenc utasításainak végrehajtása közben érte a
halál.
A magyar barokk költészetnek Zrínyi Miklós
mellett a másik legjelentősebb alkotója, ennek ellenére befogadástörténete igen
ellentmondásos. A 17–18. sz. legtöbbet olvasott, legismertebb s legnagyobb
hatású szerzője volt, óriási nimbusza Kazinczyék fellépésével csökkent, s
Dugonics András 1796-os összkiadását követően majd Toldy Ferenc és főleg Arany
János elismerő értékelése emeli vissza a költészeti kánonba. Irodalomtörténeti
helyének és értékeinek reális kijelölése csak Badics Ferenc kritikai igényű
teljes szövegkiadásaival történhetett meg a 20. sz. első négy évtizedében.
Bő alkotói vénára valló, változatos műfajú életművében
a klasszikus görög-latin tematikai-poétikai hagyományok (Ovidius, Vergilius,
Claudianus) és a magyar költészeti előzmények (Tinódi Sebestyén, Balasssi
Bálint, Rimay János, Czobor Mihály) ötvözésére törekszik. Verseiben különösen
fontos a Zrínyi-imitáció szellemes és sikeres megvalósulása. Műveihez írt előszavai-ajánlásai
a magyar poétikatörténet legjelentősebb megnyilatkozásai, dokumentumai: igen
tudatos poétikai, retorikai és nyelvi programról ad bennük számot, egyrészt a
magyar versszerző hagyományról mond ítéletet, másrészt megindokolja saját
korszerű költői eljárásának jogosságát. A Tinódi-féle egyszerű, valósághű,
lineáris történeti elbeszéléssel szemben az eposzi kellékekkel, mitológiai
apparátussal, a „poesist is követvén”, a versek „nagyobb ékességére és
kedvesebb voltára” nézve, fabulák, hasonlatok és „másféle leleményes toldalékoknak”
közbeiktatásával a fikciós, a képekben és alakzatokban gazdag, gyönyörködtető-szórakoztató
olvasmányt tette meg ideállá.
E tudatos költői erényei főként három
terjedelmes epikus alkotásában, a kortársi magyar történelem három kiemelkedő
szereplője – Wesselényi Ferenc, Kemény János, Thököly Imre – házassága
alkalmából írt költeményében figyelhetők meg igazán. A Márssal társolkodó
Murányi Vénus (1664), a Porábúl megéledett Főnix (1670 k., megj.
1693), a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága (1683) a házasság tényén
és ünneplésén – a barokk reprezentáció megkívánta heroizáláson – túl politikai
állásfoglalást is tükröz. Elsődlegesen patrónusa vagy hőse nézeteinek szócsöve
– követve a lojális Habsburg-hűségtől való elmozdulás, a megingás és a nyílt
ellenszegülés fokozatait és folyamatát –, de burkoltan hangot ad saját
középnemesi rendi törekvéseinek is. Pártállás-változtatásai nem elvtelenek: az
eseményekre, a nagypolitika módosulásaira reagálnak. Az eddigi szakirodalommal
szemben azonban fontos hangsúlyozni, hogy saját osztályhelyzetét és egyéni
sorsának alakulását meghatározó nemesi életszemlélete, világképe a nemzeti
függetlenség fátumának rendelődik alá.
Befogadástörténete során ~ számos bírálatot
kapott amiatt, hogy e hosszabb lélegzetű elbeszélő költeményeiben a históriás
ének, a humanista házasének (epithalamium) és az eposz műfaji kellékeit
elegyítette. A posztromantikus kritika e hosszú időre kiható tévedését napjaink
irodalomtudománya próbálja kiigazítani, azokra a korabeli poétikákra
támaszkodván, amelyeknek tanúsága szerint a barokk költészet nemcsak
megengedte, de meg is követelte a műfaji többrétegűséget. Ugyanez az
átértékelés ment végbe a ~ hosszas kitérőit, fölöslegesnek tartott mitológiai
párhuzamait, szerkesztési ügyetlenségeit ért bírálatokat illetően is. A
korabeli olvasók igényének, a felismerés kiváltotta esztétikai élménynek
igyekezett mindezzel megfelelni.
Az allegorikus forma és képi nyelv sem idegen tőle,
az 1681-ben Esterházy (I.) Pál nádorrá választása alkalmából írt Kesergő
Nympha ezt a megoldást választotta: a nyomorult és kilátástalan helyzete
miatt kesergő Mo. síró női alakja (Nympha) az Esterházy család címerében
megörökített kardos Griffhez esedezik támogatásért. S amikor 1695-ben a költő
újra aktuálisnak tartja a kérést, megismétli-felerősíti Palinódia
címmel, mely ez esetben nem a visszavonást, visszaéneklést, hanem éppen
ellenkezőleg, a segítségért való újabb, megismételt könyörgést jelenti.
A vallási tematika háttérbe szorulását, ill. a
felekezeti elfogultságtól való mentességet már Arany János is megfigyelte
Gyöngyösi költészetében. Egyetlen ismert ilyen típusú nagy vállalkozása, igazi
bravúrja, a Koháry Istvánnak ajánlott Rózsakoszorú (1690). E rózsafüzér,
melynek forrásául egy német jezsuita Hymni quindecim super quindecim
mysteria sacratissimi Rosarii c. művét használta, Jézus és Mária életének
eseményeit dolgozza fel háromszor öt rózsacsokorba kötvén az öröm, a keserűség
és a dicsőség rózsáit. A kész koszorú a barokk elragadtatott áhítat
szellemiségének jegyében, misztikus-elmélkedő modorban, önálló stilisztikai
leleményekkel, a komor gyász ünnepélyes, nyersen naturalisztikus leírásaival
mutatja be a jézusi utat. Míg a koszorúkötéshez való készületének önálló
fogalmazású közel két és félszáz strófájában szinte élvezettel sorolja fel azt a
pazar mitológiai témagazdagságot, amelyről a szent téma miatt le kellett
mondania, a Csalárd Cupido (1695) c. művében a szerelem veszedelmes
csapdáit előszámlálván – a „tiszta élet Geniusát” óva – szinte tobzódik az
erotikus részletekben.
Négy esztendővel halála előtt (1700) készült el
az Új életre hozatott Chariclia c. hatalmas versátdolgozásával, mely
tényre a cím is utal: Héliodórosz Aithiopika c. szerelmi elbeszélésének
a vlsz. Czobor Mihály által a 17. sz. elején elkészített, töredékes átültetését
írta át. Tette ezt anélkül, hogy akár az eredeti görög művet, akár a
Czobor-fordítás alapjául szolgáló német nyelvű prózai szöveget ismerte volna.
Saját fantáziájával kerekítette, egészítette ki a hiányos történetet. A
Czobor-vers különleges szépségű, manierista vonásait azonban lenyesegette,
elszürkítette, az ötsoros versszakok meghökkentő rímeit a négysorossá redukált
strófák bokorrímébe szorította. Jelentős költői-szerkesztői teljesítménye
azonban a mű közel négyezer sornyi befejező része, amely nem szűkölködik
„gyöngyösis” megoldásokban.
Gyöngyösinek tulajdonít még a szakirodalom
néhány klasszikus témát feldolgozó korai költeményt is (Heroida-fordítások,
Proserpina elragadtatása, Cuma várasában építtetett Dédalus temploma),
valamint sok érv szól amellett, hogy a Florentina-drámaként ismert Igaz
barátságnak és szíves szeretetnek tüköre c. játéknak is ő volt a szerzője.
Jóllehet főleg nagy terjedelmű epikus művek
kerültek ki tolla alól, ~ valójában a lírai betétek, részletekben gazdag
leírások, bravúros költői képek és nyelvi lelemények avatott művésze. A
szerkesztést és a jellemábrázolást tartották leggyengébb oldalának, a legújabb
szakirodalom azonban erről is kimutatta, hogy ~ egyrészt rendkívül figyelmes
szerkesztő volt, másrészt a korabeli befogadói várakozás nem az egyéniesített,
hanem a tipikus alakokat
kívánta meg a szerzőtől. Szellemes rímmegoldásai, találó
hasonlatai, remek természetleírásai, pontos ritmikája, nyelvi szintetizáló
képessége és bátor újításai a 20. sz.-ig hatással voltak költészetünkre.
Kiad.: Ének Thököly Imre és Zrínyi Ilona
házasságáról, kiad. Háhn Adolf, Bp., 1884; A
csalárd Cupidónak kegyetlenségét megismerő és annak mérges nyilait kerülő
tiszta életnek Géniusa, kiad. Rupp Kornél, Bp., 1898; Porából megéledett
Phőnix, kiad. és bev. Koltai Virgil, Bp., [1903]; Összes költeményei, I–IV,
kiad. Badics Ferenc, Bp., 1914–37; Márssal társolkodó Murányi Vénus,
kiad. Jankovics József, Nyerges Judit, utószó Jankovics József, Bp., 1998 (Régi
Magyar Könyvtár. Források, 8); Porábúl megéledett Főnix
avagy Kemény János emlékezete, kiad. Jankovics József, Nyerges Judit,
utószó Jankovics József, Bp., 1999 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 10); Thököly
Imre és Zrínyi Ilona házassága – Palinódia (Kesergő Nimfa), kiad. Jankovics
József, Nyerges Judit, utószó Jankovics József, Bp., 2000 (Régi Magyar
Könyvtár. Források, 11); Rózsakoszorú, kiad.,
utószó Jankovics József, Bp., 2002 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 12); Csalárd
Cupido, kiad. Jankovics József, Nyerges Judit, utószó Jankovics József,
Bp., 2003 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 13); Új életre hozatott
Chariclia, kiad. Jankovics József, Nyerges Judit, utószó Jankovics József,
Bp., 2005 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 14).
Irod.: Toldy Ferenc, Gyöngyösi István, in Uő, Irodalmi
arcképek [1856], Bp., 1985; Arany János, Gyöngyösi István [1863], in
Arany János Összes Művei, IX, kiad. Németh G. Béla,
Bp., 1968; Gyöngyösy László, Gyöngyösi István élete és munkái,
ItK, 1904; Horváth János, Gyöngyösi és a barokk ízlés, in Uő, A
magyar irodalom fejlődéstörténete [1922–23], Bp., 1976; Waldapfel Imre, Gyöngyösi-dolgozatok,
Bp., 1932; Uő, Gyöngyösi István, Magyarságtudomány, 1935; Badics Ferenc,
Gyöngyösi István élete és költészete, Bp., 1939; Kosztolányi Dezső, Gyöngyösi
István, in Uő, Lenni vagy nem lenni, Bp., 1940; V. Windisch
Éva, Gyöngyösi és a „Porábul megéledett Phoenix”, ItK, 1960; Bán Imre, Gyöngyösi
István, Alföld, 1964; Agárdi Péter, Rendiség és esztétikum. Gyöngyösi
István költői világképe, Bp., 1972; Kibédi Varga Áron, Retorika,
poétika, műfajok. Gyöngyösi István költői világa, It, 1983; Kovács Sándor
Iván, Gyöngyösi Kemény-eposzának Zrínyi-imitációi, ItK, 1985; Porogi
András, Gyöngyösi Kemény-eposzának politikai koncepciójáról, It, 1986;
R. Várkonyi Ágnes, A rejtőzködő Murányi Vénus, Bp.,
1987; Jankovics József, Gyöngyösi redivivus, avagy a porából megéledett főnix,
in Márssal társolkodó Murányi Vénus, i. m.; Uő, „Gyöngyösi drága gyöngy versei.” A
Kemény János-eposz forrásvidéke és szövegszerveződése, in Porábúl
megéledett Főnix, i. m.; Latzkovits Miklós, A Florentina szerkezetéről
és a közjátékozás 17–18. századi technikájáról, in A magyar színház
születése. Az 1997. évi egri konferencia előadásai, szerk.
Demeter Júlia, Miskolc, 2000 (A régi magyar színház, 1); Jankovics József, Gyöngyösi
restitutus, in Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, i. m.; Uő, Gyöngyösi christianus, in Rózsakoszorú,
i. m.; Uő, Gyöngyösi eroticus, in Csalárd Cupido, i. m.; Uő, Gyöngyösi
István költészetének poétikai-retorikai forrásvidéke, in Religió,
retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, szerk. Bitskey István, Oláh
Szabolcs, Debrecen, 2004.
Jankovics József